Naomi Watts smink nélkül úgy fest, akár egy férfi

Naomi Watts Hollywood egyik legszebb színésznője, ám szépségápolási szerek nélkül ő is csak egy hétköznapi hölgy.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Naomi Wattsot múlt hét szerdán örökítették meg a Los Angeles-i repülőtéren, ahová a brit születésű ausztrál színésznő smink nélkül érkezett.

A 41 éves szőke bombázónak sikerült alaposan meglepnie rajongóit, szépségápolási szerek nélkül ugyanis korántsem nézett ki olyan elbűvölően, mint ahogyan azt megszokhattuk tőle a vásznon vagy a magazinok címlapján.

Nem tűnt szupersztárnak

Watts festetlen arca olyan volt, mint egy férfié. Arról nem is beszélve, hogy hétköznapi megjelenése miatt elég nehéz elhinni, hogy Hollywood egyik A-kategóriás sztárját látjuk a képen, akit tavaly a Forbes a mozifilmeknek legtöbb hasznot hozó színésznőnek kiáltott ki.

Tegyük azért hozzá, hogy a stylistok természetesen vele is képesek csodát művelni. Ennek köszönhetően néhány óra leforgása alatt ellenállhatatlanul vonzó végzet asszonya válhat belőle, aki könnyedén leveszi a lábáról bármelyik pasit.

Persze csáberejére néhány éve már nincsen igazán szüksége, hiszen úgy tűnik, Stephen Hopkins és Heath Ledger után megtalálta a boldogságot Liev Schreiber oldalán, akivel immáron 2005 tavasza óta él boldog párkapcsolatban. 2007-ben és 2008-ban születtek meg gyermekeik, ám a pár a mai napig nem állt az oltár elé.

A helyzet azonban második pillantásra már korántsem ilyen egyértelmű. 2009 januárjában a sztármami egy interjúban bevallotta, hogy kapott ugyan egy gyűrűt a párjától - ami akkor éppen nem volt az ujján -, ennek ellenére egyikük sem akarja elsietni a házasságot.

Sztárok smink nélkül

Nézegess képeket!

Elolvasom

Gyanús videó

Júniusban aztán napvilágot láttak olyan pletykák, melyek szerint titokban már egybekeltek - köszönhetően a felvételnek, amelyen együtt láthatóak az izraeli Jewish National Fund területén faültetés közben, és amelyen Schreiber a feleségeként hivatkozik Naomira.

Az igazságra egyelőre nem derült fény, sokak szerint a színész - mintegy megtévesztésképpen - csak megtréfálta rajongóikat.
Ezt is szeretjük