Teljesen átszabatta arcát Faye Dunaway

Bizarr fotókkal

Tudvalévő, hogy az ember sok praktikát bevet az idő kerekének lelassítása érdekében.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

No, de az már egyenesen bizarr, ha valaki harminc évvel ezelőtti önmagát szeretné visszavarázsolni a kifutóra.

Az előbbi kép 2005-ben készült, utóbbi pedig néhány napja


Az ilyen kísérletek eredménye általában az, hogy az adott személy szinte elveszíti emberi mivoltát, és leginkább egy furcsa viaszbábúhoz válik hasonlatossá.

Bizonyára sok gondolat megfordult a fejében Faye Dunaway-t látván a Cannes-i Filmfesztivál jelenlévőinek is, akik hirtelen nem is tudták, csodálkozzanak vagy éppen szörnyülködjenek a 67 éves sztár megújulásán.

A sebészkés és a botox diadala

A különbség különösen azért volt szembeötlő, mert 2005-ben még egy teljesen más Dunaway-t fényképeztek le a lesifotósok, amint éppen a szerelőre várt, hogy lerobbant autóját megjavítsa.

Úgy látszik, ő maga is befeküdt egy nagygenerálra, melynek kapcsán többek között új fogakat tetetett be, kivasaltatta bőrét és a száját is csábosabbá varázsolta.

Feltuningolt önmaga aztán szerdán gördült, illetve vonult be a filmfesztivál neves vendégei közé, ahol mindenki megszemlélhette az Oscar-díjas színésznőt - e nívós kitüntetést 1976-os Hálózat című filmjéért vihette haza -, aki legújabb moziját, a Blindness, magyarul Vakság című drámát ment népszerűsíteni a francia városba.

Sztárok plasztika előtt és után

Nézegess képeket!

Elolvasom
Állítólag azért érezte szükségét az extrém szépészeti beavatkozásnak, mert szeretné megmutatni a hollywoodi rendezőknek, nemcsak az ő korabeli férfiszínészek képesek náluknál sokkal fiatalabb hölgyeket elcsábítani a mozivásznon. Úgy véli, a hatvanon felüli színésznőknek is meg kellene adni a lehetőséget, hogy érett, csábos hölgyeket alakíthassanak a filmeken.

Mindenesetre az átalakítással mintha kissé túlzásba esett volna a legendás sztár – a legutóbbi Oscar-ceremónián készült fotókon sokkal természetesebbnek és szexinek hat. Az a néhány ránc pedig inkább hozzátesz, mintsem elvesz vonzerejéből.

Ezt is szeretjük