Erzsébet királynő rákjáról Boris Johnson írt: utolsó találkájuk után 2 nappal hunyt el az uralkodónő
Nem ő volt az első, aki ezt a témát fontosnak tartotta felhozni.
Boris Johnson a hamarosan megjelenő Unleashed című memoárjában írt Erzsébet királynőről, illetve utolsó találkozásukról, ami 2022 szeptemberében, a Balmoral kastélyban történt meg. Két nappal később a királynő örökre lehunyta szemét.
Erzsébet királynő csontvelőrákos volt
Az egykori brit miniszterelnök arról írt könyvében, hogy Erzsébet királynő csontrákban szenvedett, diagnózisát pedig az utolsó éveiben állították fel az orvosok - olvasható a Page Six oldalán.
„Egy éve vagy már régebben tudtam, hogy csontrákja van, az orvosai pedig aggódtak, hogy bármikor gyors romlásnak indulhat az állapota” - áll abban a kivonatban, melyet a Daily Mailnek sikerült megszereznie.
Azt is ecsetelte, hogy utolsó találkozásuk előtt a királynő magántitkára, Edward Young figyelmeztette őt, hogy az uralkodónő állapota eléggé leromlott a nyár folyamán.
„Sápadtnak és görnyedtebbnek tűnt, a kezén és csuklóján pedig sötét zúzódások voltak, melyeket valószínűleg infúziók vagy injekciók okozhattak. De az elméjét - ahogy Edward is mondta - nem befolyásolta a betegsége” - írta Johnson, aki szerint Erzsébet királynő egész nyáron tudta, hogy elmegy, de mindaddig kitartott, míg úgy nem érezte, hogy mindent rendben hagy hátra maga mögött.
A királynő két nappal a találkozójuk után, 96 évesen hunyt el. Bár a Buckingham-palota máig nem erősítette meg a szóban forgó diagnózist, nem Boris Johnson az első, aki ezt a felszínre hozta. Korábban Gyles Brandreth királyi író vetette papírra könyvében, hogy Erzsébet királynő a mielóma egy formájával, vagyis csontvelőrákkal küzdött.
Erzsébet királynő Diana védelmébe kelt: keményen kiosztotta a fotóst
Erzsébet királynő egy percig sem kételkedett abban, hogy ki kell állnia Diana hercegnő mellett a kellemetlen helyzetben.
ElolvasomKépek: Getty Images
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció