Meglepő, hogy hagyta el Elvis Presley Priscillával a válásuk után a tárgyalótermet: fotó is készült róluk
Elvis Presley nem mindennapi gesztust tett, amikor elvált Priscillától.
Priscilla és Elvis Presley házassága hat év után, 1973 októberében ért véget, a Santa Monicában található bíróságon véglegesítették válásukat.
A viselkedésük nem volt szokványos, sőt, úgy távoztak, mintha valójában nem is ért volna véget a frigyük.
Elvis Presley és Priscilla Presley válása
Dolly Parton a BBC Radio 2 adónak nyilatkozott azzal kapcsolatban, mit művelt Elvis, miután Priscillával kisétált a tárgyalóteremből.
Az énekesnő elmondta, Elvisnek az I Will Always Love You című Dolly Parton-dal volt az egyik kedvence. A dal kapcsán jutott eszébe, mit tett Presley, amikor kimondták a válását.
- Elvis imádta ezt a dalt, sőt, nemrég beszélgettem Priscillával, aki ezt árulta el nekem: "Tudod, Elvis ezt a számot énekelte nekem a válásunk napján, amikor sétáltunk le a bíróság lépcsőjén."
Bár Elvis nem volt a hűség mintaképe, sőt, miután megszületett lányuk, Lisa-Marie, már ágyba sem akart bújni Priscillával, ám a feleségnek végül nem ebből lett elege, hanem azért adta be a válási papírokat, mert rájött, nem is a saját életét éli, hanem a férjéét. Valójában meg akarta találni önmagát. Ennek ellenére ugyanúgy a rock and roll királyát tartja élete szerelmének a mai napig.
Elvis és Priscilla ikerunokái
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festenek most Elvis Presley ikerunokái.
Elvis Presley ikerunokáiból gyönyörű tinilányok lettek: a 14 éves Finley kiköpött Lisa Marie
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images