Eszméletlenül vonzó 76 évesen a híres Ellen Burstyn

A híres színésznő fiatalkori szépségében ragyog, titka pedig nem más, mint a szerelem.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ellen Burstyn - eredeti nevén Edna Rae Gillooly - színésznő komoly filmes múltat tudhat maga mögött.

Méltósággal megőrizte szépségét és vitalitását

Nevéhez fűződik például a Rekviem egy álomért vagy Az ördögűző című horror, mely utóbbiban az aggódó édesanyát alakította. Utoljára 2008-ban forgatott, ő játszotta Barbara Busht a W című moziban. Azóta csak tévében, az Esküdt ellenségek című sorozat epizódszerepében tűnt fel.

Nem csak színészi karrierje, magánélete is mozgalmas volt. Már 18 évesen férjhez ment Bill Alexanderhez, de hét évre rá elváltak. Egy év múlva újra igent mondott, ezúttal Paul Robertsnek, akivel egy fiút is adoptáltak, 1963-ban mégis válással végződött a frigy.

A szerelem megfiatalította

Ellen harmadszorra is oltár elé állt - vesztére a szintén színész Neil Burstynnel, aki skizofréniában szenvedett, és mindketten nagyon megszenvedték az együtt töltött éveket. Minderről a színésznő 2006-ban megjelent memoárjában, a Lessons in Becoming Myselfben vallott.

- Serdülőkorom óta egyik fiú jött a másik után. Túl vagyok három házasságon, melyek mindegyike fájdalmas válással végződött. Azóta egy láthatatlan falat húztam magam köré, melyet senki se tudott áttörni – vallotta be a The Huffington Postnak adott interjújában.

Fütyül az idő múlására

Idős kora és munkamániája ellenére 2004-ben újra rátalált a szerelem, egy nála 24 évvel fiatalabb, görög hódoló személyében, akivel új korszak köszöntött be az életébe. A színésznő életigenlése és szépsége jó példája annak, hogyan öregedjünk méltósággal, pedig ünnepelt szépségként nem volt könnyű szembesülnie korával.

A sztárvilág szexszimbólumai

Nézegess képeket!

Elolvasom
– 65 éves korom körül rádöbbentem, hogy öregszem és nem vagyok halhatatlan sem. Ennek fényében minden értékesebbé vált – mesélte.

A nagymamakorú színésznő kivirágzott az új kapcsolatban - bár azért bizonyára némi plasztikai segítséget is igénybe vett - , partnerével immár öt éve élnek együtt New Yorkban.

Házasságot ugyan nem terveznek, de boldogságuk így is teljes. Sok időt töltenek a családdal, Ellen fogadott fiával, Jeffersonnal, és fütyülnek az öregségre és az idő múlására.
Ezt is szeretjük