30 évesen elhunyt az Oscar-jelölt filmből ismert színész - Gyilkosság áldozata lett Eddie Hassell

Eddie Hassell tragikus körülmények között hunyt el.

Eddie Hassell elhunyt

Eddie Hassell, az Oscar-díjra jelölt című film, A gyerekek jól vannak szereplője harmincévesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt, mindezt a menedzsere is megerősítette, írta meg először a Variety a szomorú hírt.

Eddie Hassell gyilkosság áldozata lett

A menedzser elmondta, a tragikus eset vasárnap történt Texasban, Hassellt lelőtték, a halálával kapcsolatban folynak a nyomozások, mint kiderült, egy autós rablás közben oltották ki az életét.

GettyImages-178241088
Fotó: Barry King / Getty Images Hungary

A The New York Times kiderítette, hogy a barátnője apartmanja előtt érte a lövés, a hasánál érte a lövedék. Azonnal kórházba szállították, de sajnos nem tudtak segíteni rajta az orvosok.

1990-ben látta meg a napvilágot Texas államban, 11 éves volt, amikor Los Angelesbe költözött családjával, ezután megindult színészi karrierje is. 2003-ban Jimmy Kimmel show-műsorának egyik sketchében szerepelt először, ezután főleg sorozatokban tűnt fel, ilyen volt A mélység fantomja, amit hazánkban a TV2 sugárzott, de sajnos egy évad után elkaszálták a szériát. Feltűnt a Született szobalányokban és a Dr. Csontban is.

Eddie Hassell és Ashton Kutcher a Sundance Filmfesztiválon.
Eddie Hassell és Ashton Kutcher a Sundance Filmfesztiválon.
Fotó: George Pimentel / Getty Images Hungary

Olyan filmekben szerepelt, mint a 2012, A családfa, a Steve Jobs életét bemutató Jobs - Gondolkozz másképp, a Bomb City vagy az Ó, Lucy!, de a legtöbben A gyerekek jól vannak című 2010-es alkotásból ismerhetik. Az alkotásban olyan legendás sztárokkal játszott együtt, mint Mark Ruffalo vagy Julianne Moore. Hassell 2017-ig volt aktív színész, az utóbbi három évben nem forgatott.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük