Fotó! Dustin Hoffman tízezrek előtt smárolt egy pasival
Dustin Hoffman és Jason Bateman egy kosárlabdameccsen döntöttek úgy, hogy szájon csókolják egymást.
Nem éppen hétköznapi jelenetnek lehetett szemtanúja az a közel 20 ezer ember, akik néhány napja ellátogatott a Los Angeles-i Staples Centerbe, ahol az NBA-bajnokság keretén belül a Los Angeles Lakers és a Boston Celtics mérkőzött meg.
A nézők legnagyobb meglepetésére ugyanis a nézőtéren ülő Dustin Hoffman egyszer csak egy igazán forró csókot váltott a mellette ülő Jason Batemannel! A kivetítőn természetesen azonnal megjelentek a smároló világsztárok - a szurkolók pedig egy pillanatra azt is elfelejtették, hogy hol is vannak éppen.
Mindketten házasok
A kosárlabdameccseken a nézőket folyamatosan pásztázza az úgynevezett kiss cam - vagyis csókkamera -, amely nem másra vadászik, mint egymást nyaló-faló szerelmespárokra. A Hoffman-Bateman csókot illetően azonban nem érdemes messzemenő következetéseket levonni.
Jason Bateman ugyanis 2001 óta él házasságban a világhírű énekes, Paul Anka lányával, Amanda Ankával, Dustin Hoffman pedig éppen 30 évvel ezelőtt vette feleségül Lisa Gottsegent, aki négy gyermeke édesanyja.
Inkább viccnek tűnt
Tehát minden bizonnyal csak egy viccről volt szó, az persze már más kérdés, hogy vajon mit szóltak mindehhez feleségeik. Kevéssé tűnik valószínűnek ugyanis, hogy a 72 éves Hoffman és 41 éves kollégája ennyire összemelegedett volna a Mr. Magorium meseboltja című film forgatásán.
A kosárlabdameccsen mellesleg tucatnyi szupersztár tette tiszteletét.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
Jelen volt többek között Hilary Swank, Steven Spielberg, Sylvester Stallone, Charlize Theron, Adam Sandler és Jack Nicholson is - ők azonban nem smárolták le egymást a nagy izgalmak közepette.
















