Kínos fotók! Iszonyúan elázott Drew Barrymore
Drew Barrymore még kislányként lépett a züllés útjára, saját bevallása szerint pedig nem él teljesen józan életet.
Drew Barrymore-t néhány napja kapta lencsevégre valamelyik szemfüles lesifotós, amint a 35 éves amerikai színésznő meglehetősen ittasan támolygott ki az őt szállító gépkocsiból.
A róla készült képeken jól látszik, hogy az egykori gyereksztár alaposan szétcsapta magát, bódult és homályos tekintete, illetve ingatag léptei legalábbis erről tanúskodtak - nem véletlen, hogy csak segítséggel tudott kiszállni a járműből.
Fiatalkorában kezdett el zülleni
Csak remélni lehet, hogy az E.T. - A földönkívüli sztárja nem indult el újra lefelé a lejtőn, hiszen neki is meggyűlt a baja fiatalkorában a túl gyorsan és könnyen jött hírnévvel.
Kislányként például a Studio 54 nevű kultikus szórakozóhelyen mulatozott, kilencévesen kezdett dohányozni, 11 évesen már alkoholt fogyasztott, 12 évesen füvezett, 13 évesen pedig már kokaint szippantott!
13 évesen az elvonón
Nem véletlen, hogy 13 évesen elvonóra került - ezzel az eredménnyel pedig minden bizonnyal ő az egyetlen olyan hollywoodi szupersztár, aki elmondhatja magáról, hogy ilyen fiatalon a rehabon kötött ki.
Egy évvel később egy öngyilkossági kísérlet miatt másodszor is elvonóra ment, ahonnan kikerülve David Crosby és felesége fogadta be három hónapra, hogy véletlenül se essen vissza.
Drew Barrymore azóta többnyire józan életet él, de azt sosem állította, hogy örökre letette volna a poharat. A Parade magazinnak 2009 szeptemberében adott interjújában például azt mondta, hogy nem a teljes józanság jellemző életére.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
- Nem, nem élek teljesen józan életet. Megpróbáltam megtalálni az egyensúlyt, remélem, sikerült. Nem tudom, hogy megnyugszom-e valaha. Vannak alkalmak, amikor elhagyom magam: éneklek, táncolok és szaladgálok, és nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólam az emberek - vallotta a színésznő.
















