
Jól meggondolta? Két válás után ehhez a pasihoz megy hozzá a színésznő
Drew Barrymore közel a 40-hez még mindig hisz az örök szerelemben.

Drew Barrymore két felbontott eljegyzéssel és két válással a háta mögött ismét oltár elé áll. A 36 éves színésznő kezét a US Weekly értesülései szerint az ünnepek alatt Idahóban, Sun Valley-ben kérte meg két évvel fiatalabb kedvese.
A már gyerekszínészként ismertté vált szőke szépség 2010-ben jött össze a 34 éves Will Kopelmannal. Kis időre szakítottak, ám jó egy éve ismét egymásra találtak.
Négykarátos gyémántgyűrű
A pár közeli barátait nem érte meglepetésként a lánykérés. Drew már hosszú ideje mondogatta, hogy örömmel férjhez menne és gyerekeket szülne, Will pedig azt hangoztatta, hogy biztos benne, számára a színésznő az igazi.
Az egyedi tervezésű gyűrű a vőlegény kifinomult ízléséről árulkodik. Nem véletlenül, hisz Will Kopelman művészeti tanácsadóként dolgozik.
Az ékszer központi eleme egy négykarátos gyémánt, de maga gyűrű is apró gyémántokkal díszített. A People magazin szerint a gyönyörű darab a Graff Diamonds munkáját dicséri.
Két házasság, két eljegyzés
Drew Barrymore eddig kétszer állt oltár elé, kétszer pedig csak majdnem. Még nem volt nagykorú, amikor 1991-ben, 16 évesen eljegyezte a hollywoodi producer, Leland Hayward. Néhány hónap múlva az eljegyzést felbontották. A következő évben a zenész és színész Jamie Walters húzott gyűrűt az ujjára - ez az elkötelezettség egy évig tartott.
1994-ben, 19 éves korában a bártulajdonos Jeremy Thomashoz ment hozzá, ám a frigy kérészéletűnek bizonyult, 19 nap múlva szétmentek, két hónap múlva pedig már a válást is kimondták.
Másodszorra 2001 júliusában a komikus Tom Green felesége lett, ám ez a házasság sem lett tartós. Öt hónap múlva, 2001 decemberében a férfi benyújtotta a válási papírokat. A válást a következő év őszén mondták ki.
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft