Donald és Melania Trump házasságáról kitálalt az elnök egykori beosztottja: meglepő dolgokat állított róluk
Donald és Melania Trump házasságát a furcsa szóval jellemezte az egykori beosztott.

donald-és-melania-trump-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Donald Trump és Melania Trump 1998-ban találkoztak először egymással, bár kapcsolatuk elején több alkalommal szakítottak, végül összeköltöztek, majd néhány évvel később az életüket is összekötötték. 2005-ben volt az esküvőjük, egy közös gyermekük született, Barron 2006-ban látta meg a napvilágot.

Házasságuk minőségével az elmúlt években többször is foglalkozott a sajtó, hiszen az amerikai elnök több alkalommal is félrelépett, nem mellesleg a first lady számos alkalommal direkt ellökte magától Trump kezét, ezeket a kínos pillanatokat pedig a kamera is sokszor rögzítette. Omarosa Manigault Newman, az elnök egykori politikai segédje a Lorraine műsorban adott interjújában számolt be arról, hogyan látta a házaspár viszonyát, nem mondott róluk túl sok romantikus dolgot.

Donald és Melania Trump furcsa házasságban élnek

A nő 2004-ben ismerte meg az elnököt, mivel ő is részt vett Trump reality műsorában, a The Apprentice-ben. Természetesen Melaniával is megismerkedett, így elég régóta bepillantást nyerhetett a páros közös életének egy-egy szegletébe.

GettyImages-632249572
Fotó: Aaron P. Bernstein / Getty Images Hungary

- Ez egy nagyon furcsa házasság. Bár csak óvatosan merem a kapcsolatuk dinamikáját kommentálni, hiszen sosem tudhatjuk, mik zajlanak le a zárt ajtók mögött, de régóta ismerem őket, amikor még csak randiztak, már akkor az ismerősük voltam. Amit az elmúlt 17 évben tapasztaltam, az csak összezavarná mindenki fejét - mesélte.

- Néha tényleg olyanok, mint akik kedvelik egymást, máskor Donald utasítja vissza Melaniát - magyarázta.

Newman szerint a first lady az érzéseit akkor mutatja ki leginkább, amikor a férjétől elhúzza a kezét, valószínűleg a múltbéli sérelmek miatt teszi ezt.

Donald Trump és Omarosa Manigault Newman 2013-ban.
Donald Trump és Omarosa Manigault Newman 2013-ban.
Fotó: Charles Eshelman / Getty Images Hungary

2020 nyarán jelent meg a Pulitzer-díjas újságíró, Mary Jordan életrajzi könyve a first ladyről, a kiadványban szintén van szó a különös házasságukról. A Fehér Ház alkalmazottai szerint sincs minden rendben a kapcsolatukkal. Évek óta nem egy hálószobában alszanak, amikor otthon vannak, és mind a ketten ráérnének, nem egymással töltik a szabadidejüket, szinte semmit sem beszélgetnek egymással, még a vacsoraasztalhoz sem ülnek le közösen. Nem olyanok, mint egy igazi család.

Donald Trump volt neje a plasztika rabja lett

Képes összeállításunkban megnézheted, Ivana Trump hogyan fest napjainkban.

Ezt is szeretjük