Ezt a levelet írta 2 héttel a halála előtt Diana hercegnő! Máig rejtélyek övezik tragikus autóbalesetét

1997. augusztus 31-én hunyt el.

17 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Diana hercegnő, akit a szívek királynőjének is neveztek. Diana 36 évesen, 1997. augusztus 31-én veszítette életét a hivatalos verzió szerint egy közlekedési balesetben, Párizsban, az Alma-rakpart közúti aluljárójában, szeretőjével, az egyiptomi Dodi Al-Fayeddel és gépkocsijuk vezetőjével együtt. A szállodájukból kijövet paparazzók kezdték el üldözni őket, és állítólag emiatt csapódott az autó az egyik oszlopnak. A hivatalos vizsgálat a sofőr alkoholos befolyásoltságát és ebből eredő felelősségét állapította meg.

A hercegnő halálának okait sokan a mai napig vitatják. 2013 októberében újraindították a nyomozást egy katona tanúvallomása alapján, azonban azóta nem érkeztek hírek, hogyan áll az ügy. A Scotland Yard azért indította újra a már kétszer is lezárt nyomozást, mert meggyőzőnek találták azokat a bizonyítékokat, amelyeket egy volt katona juttatott el hozzájuk.

A katona vallomása alapján Diana hercegnőt a SAS, vagyis a Különleges Légi Szolgálat egyik alakulata gyilkolta meg a királyi család utasítására. A mesterlövészekből álló alakulat egyik tagja irányított fénnyel elvakította Diana sofőrjét, ezért történt a tragédia. A tanúvallomást tevő egykori őrmester elmondta, ezt a technikát a terrorizmus elleni harcra fejlesztették ki, a balesetnek álcázott akcióban pedig a SAS egységén kívül a MI6 is részt vett.

Az N katonaként emlegetett tanú elmondta, egy katona még azt is ellenőrizte, Diana és párja súlyosan megsérült-e, majd egy motoron elhajtott. Őt gondolta mindenki paparazzónak. Nem Diana hercegnő az egyetlen híresség, akinek halála körülményei máig tisztázatlanok.

Nézd meg összeállításunkban, kik azok!

Felejthetetlen fotók!

Diana hercegnő még halála után sok-sok évvel sem vesztette el népszerűségét. A hercegnő kedvességével és szerénységével hamar belopta magát az emberek szívébe. Összeállításunkban megnézheted a felejthetetlen képeit!

Felejthetetlen fotókon Diana hercegnő! Július 1-jén lett volna 53 éves

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük