Károly rögtön kiakadt Dianára az első nyilvános szereplésükkor: bántó megjegyzést is tett a hercegnőnek
Károlynak megvolt a véleménye Diana hercegnő fekete estélyijéről.

Károly és Diana eljegyzését 1981. február 24-én jelentette be a palota, a következő hónapban már az első királyi kötelezettségükön is átestek jegyesekként.
A hercegnő már ekkor vétett egy óriási hibát, amit az akkor még walesi hercegként tevékenykedő előkelőség meg is említett neki.
Károlynak megvolt a véleménye Diana hercegnő fekete estélyijéről
A hercegnő 1991-ben Andrew Mortonnak számolt be az incidensről, amit a Diana igaz története című könyvben, illetve a Diana: saját szavaimmal című dokumentumfilmben is megemlítettek.

Lady Di egy fekete estélyit választott ki a Goldsmiths Hallban megrendezett jótékonysági koncertre.
- Emlékszem, besétáltam a jövendőbeli férjem dolgozószobájába, erre azt mondta: "Ugye nem ebben a ruhában jössz?" Én azt válaszoltam neki, hogy de, igen. Azt mondta: "De hát ez fekete! Csak a gyászolók viselnek feketét!" - emlékezett vissza Diana.
Azt hitte, jó kreációt választott, hiszen a korosztályában menőnek számított ez a szín, ráadásul mindig is azt gondolta, hogy ez a legelegánsabb árnyalat, ami csak létezik a világon.
Vilmos és Katalin házassága sem tökéletes
Kíváncsi vagy, hogy vitázik a hercegi pár?
Vilmos herceg és Katalin hercegné házassága se tökéletes: ilyenek a vitáik
Vilmos és Katalin a világ szemében álompár. A zárt ajtók mögött viszont olyanok, akár bármelyik másik házaspár.
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images