Már csak hetei vannak a hátra Dennis Hoppernek

A prosztatarákkal küzdő Dennis Hopper menedzsere elmondása szerint már a betegség végső stádiumába jutott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szomorú hírről számolt be a TMZ. A népszerű sztárblog értesülései szerint Dennis Hopper állapota súlyosbodott, a 73 éves amerikai színész - akinél tavaly októberben diagnosztizálták a prosztatarákot - mostanra 45 kilósra fogyott, és mivel nagyon legyengült, az orvosok már kemoterápiás kezelésnek sem merik alávetni.

 

Mi is beszámoltunk róla, amikor 2009. szeptember 30-án váratlanul kórházba szállították a Szelíd motorosok és az Apokalipszis most sztárját. A szemtanúk elmondása szerint a mentőben oxigénmaszkot viselt, és több cső lógott ki belőle, ám két nappal később hazaengedték.

Nem maradt sok ideje hátra

Október végén menedzsere arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy Hoppernél prosztatarákot diagnosztizáltak, idén januárban pedig arra is fény derült, hogy a rákos áttétek képződtek a csontjaiban.

Menedzsere elmondása szerint mostanra a betegség végső stádiumába jutott, és már csak hetei vannak hátra.

Az ügy januárban újabb megdöbbentő fordulatot vett: Hopper ugyanis benyújtotta a válópert, mondván, hogy ötödik felesége, Victoria Duffy botrányosan, embertelenül és agresszíven viselkedett vele az elmúlt évek során.

Február 11-én a bíróság érvényesítette a felesége elleni távoltartási kérvényét, aki ennek értelmében nem mehet férjéhez három méternél közelebb.

Válófélben a halálos ágyon

Duffy márciusban a bírósági végzés ellenére nem volt hajlandó elhagyni közös otthonukat, sőt, Hopper állítása szerint ellopta a színész tulajdonát képező több mint másfél millió dolláros műkincsgyűjteményt is. 

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Hopper felesége szerint viszont férje csak azért akar elválni tőle, hogy kizárja őt örökségéből, betegsége miatt pedig már képtelen felelős döntéseket hozni.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Március 18-án arról számoltak be a tengerentúli lapok, hogy Hopper saját csillagot kap a Hollywood Walk of Fame-en, amelynek avatásán megromlott egészségi állapota ellenére ő is tiszteletét teszi.

Ezt is szeretjük