Mindössze fél év alatt győzte le a prosztatarák Dennis Hoppert

Dennis Hopper nemzedékének kultikus figurája volt, aki otthonában szombaton a reggeli órákban hunyt el.

2010. május 29-én reggel, 74 éves korában, kaliforniai otthonában elhunyt Dennis Hopper. Az amerikai színészt 2009. szeptember 30-án kiszáradás miatt szállították kórházba, majd szóvivője október 29-én jelentette be, hogy prosztatarákot diagnosztizáltak nála.

A kemoterápiás kezelés ellenére januárban arról érkeztek hírek, hogy a kór átterjedt a csontjaira, márciusban pedig testsúlya már alig haladta meg a 45 kilót. Annak ellenére, hogy haldoklott, részt vett saját csillagának avatásán a Hollywood Walk of Fame-en.

James Deannel indult együtt

Dennis Hopper 1936. május 17-én született, színészi pályafutása az ötvenes években kezdődött, amikor is feltűnt James Dean oldalán a Haragban a világgal és az Óriás című filmekben.

A hatvanas évek során több tucatnyi televíziós szerep mellett olyan, ma már klasszikusként számontartott alkotásokban is láthattuk, mint a Paul Newman főszereplésével készült Bilincs és mosoly, illetve John Wayne utolsó filmje, A félszemű seriff.

1969-ben megírta és megrendezte a Szelíd motorosok című road movie-t, amely generációjának ikonikus filmje lett. A hetvenes években elhatalmasodott rajta az alkohol- és kábítószer-függőség, emiatt aztán kevés emlékezetes alakítással örvendeztette meg rajongóit.

Az 1977-es Az amerikai barát című Wim Wenders-moziban Bruno Ganz oldalán brillírozott, egy eszelős és euforikus szerepben pedig felbukkant az Apokalipszis most című Coppola-eposzban is.

Sikerült visszatérnie

Legnagyobb szerepét David Lynch-től kapta, aki rábízta Frank Booth figurájának megformálását a hátborzongató Kék bársony című thrillerben. 

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nyolcvanas évek során második legjobb alakítását az 1986-os A legjobb dobás című drámában láthattuk, amiért Oscarra is jelölték.

Az azóta eltelt két-három évtized során többnyire karakterszínészként vállalt szerepet különféle tömegfilmekben, mint például a Féktelenül, a Waterworld - Vízivilág, a Tiszta románc és a Forráspont.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük