A 73 éves Danielle Steel ilyen csinos nő: fotókon a romantikus könyvek írója
Így fest a világ egyik legnépszerűbb női regényírója, Danielle Steel.

danielle-steel-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Danielle Steel már kisgyerekként imádott írni, rengeteg történetet gyártott, később, kamaszéveiben versek pattantak ki a fejéből, amiket papírra is vetett. Érdekesség, hogy bármennyire is szeretett írni, kis korában úgy gondolta, apácának áll, később divattervező akart lenni. Végül nem így alakult, 19 évesen kezdett bele komolyan az írásba, ekkor készítette el élete első kéziratát. A Hazamegyek című debütáló regénye 1972-ben jelent meg, 25 éves korában. Azóta több mint 180 romantikus könyvet gyártott.

Így fest napjainkban Danielle Steel

A '80-as években egyre több sikert ért el, 1989-ben bekerült a Guinness Rekordok könyvébe, mert kötetei a New York Times bestsellerlistáján 390 hétig folyamatosan szerepeltek. Romantikus regényeit világszerte emberek milliói olvassák, sokak kedvence a Zoya, a Gyalázat, a Saigon, a Hullócsillagom vagy a Kaleidoszkóp. Több történetét is megfilmesítették az elmúlt évtizedekben.

- Nem tudom, hogyan pattan ki ez a sok történet a fejemből, egyszerűen csak megszületik az ihlet. Nagyjából két hetet bírok ki írás nélkül. (...) Nem hiszek abban, hogy bármilyen foglalkozás álommunka lenne, ez csak egy illúzió, ugyanez igaz a házasságra, az anyaságra vagy bármilyen egyéb emberi kapcsolatra. Ez tényleg mindenre igaz, gondolj bele abba, mennyi nehézségen megy keresztül az ember az élete során. Nem szórakozásból s boldogságból áll minden nap. Szerintem nem minden ember ragadna le egy olyan munka mellett, amilyen az írás, de én nagyon rákaptam a könyvek gyártására, imádom, el sem tudnám képzelni, hogy mást csináljak - magyarázta Steel az Oprah Magazine-nak.

A 73 éves írónő munkája mellett nagy rajongója a divatnak, nem csoda, hogy Instagram-oldalán szebbnél szebb ruhákban láthatják a rajongói. Egy igazi díva, ráadásul éveket letagadhatna a korából, annyira csinos. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban a romantikus regények írója.

Ezt is szeretjük