Ez aztán kínos! Nem tartják elég jó pasinak a színészt a folytatáshoz

Lefújva a második rész? Veszélyben a Millenium-trilógia epizódjának amerikai feldolgozása.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Év elején még az a hír járta, hogy a 2011 decemberében bemutatott A tetovált lány című izgalmas krimi után idén év végén megkezdik a második rész forgatását. A legfrissebb információk szerint azonban a Millenium-trilógia amerikai folytatása még közel sem olyan biztos, mint várni lehetett.

A Stieg Larsson, svéd író három részes regényéből készült filmeket Svédországban 2009-ben mutatták be.

Amerika nem kér a folytatásból?

Az amerikaiak ezúttal sem bírtak magukkal, megvásárolták a szükséges jogokat, hogy leforgathassák a saját verziójukat.

David Fincher kezeibe adva a gyeplőt – aki többek közt a Harcosok klubját, a Benjamin Button különös életét, illetve a Social Network - A közösségi hálót jegyzi – elkészítették az első részt.

Természetesen a történet fő szálaitól nem tértek el, kisebb-nagyobb finomításokat azonban eszközöltek az adaptációban.

Sokkal árnyaltabb képet kapunk a szereplők személyiségéről, lelkületéről, valamint a kapcsolatok kibontakozásának folyamatáról. E mellett a karakterfejlődés is jobban nyomon követhető.

Hiába a kasszasiker, hiába a sárm

Alapos kidolgozás ide, részletes jellemábrázolás oda, pillanatnyilag úgy áll a helyzet, az amerikaiak nem tudják meg, hogy folytatódik Lisbeth Salander története.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Habár az amerikai készítők a címszereplőt alakító Rooney Mara mellé a film másik főszerepére a svéd kollégájánál – Michael Nyqvist – sokkalta sármosabb aktuális James Bondot, vagyis Daniel Craiget szerződtették, ez önmagában nem garantálja újfent a csapók csattogását.

Néhány mutatós számot tényként hozzávéve a hírekhez talán sejthető, mire föl a bizonytalanság. Az első rész költségeire ugyanis több mint 100 millió dollárt könyvelhettek el, míg a bevételek világszerte 231 millió dollárra rúgnak.

Színészek meglepő átalakulása egy szerepért

Nézegess képeket!

Elolvasom

Laikus megközelítéssel élve ez valóban hatalmas összegnek tűnik, ugyanakkor tudni kell, a tervezett költségkeret általában nem tartalmazza a film reklámozásával járó kiadásokat. A gyártás mögött álló produkciós cég szóvivője elmondta, a folytatás még kidolgozás alatt áll.

Így hát az egy dolog, hogy a produkció visszahozta dupláját is annak, amibe került, egyelőre úgy tűnik, nem eléggé kasszasiker a siker, hogy anyagi biztonságról való meggyőződés hitében belevágjanak a folytatásba.

Ezt is szeretjük