Ilyen volt, ilyen lett: Daniel Craig

Képekben az átváltozás

A hidegvérű szívtipró, Daniel Craig már kétszer bújt a népszerű 007-es ügynök bőrébe.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Daniel Craig 1968. március 3-án született Angliában. Ma már igazi hollywoodi szupersztárnak számít köszönhetően annak, hogy két alkalommal is eljátszotta James Bondot, ám pályafutásának egyik első sikerét egy kis költségvetésű művészfilmben aratta. A híres 20. századi festőművész, Francis Bacon viharos életéről szóló Ördögi szerelem című drámában ő testesítette meg a művész szeretőjét.

 

Craig 1992-ben tűnt fel először a vásznon, és számos sorozatbeli alakítása után ugyanebben az évben szerepet kapott az Elizabeth című történelmi filmben. Hollywoodban ekkor figyeltek fel rá először, ám az áttörést végül a Lara Croft: Tomb Raider hozta meg számára, amiben Angelina Jolie ellenfelét játszotta.

Sokak szerint ő az igazi James Bond

Innentől kezdve gyakran bíztak rá kisebb mellékszerepeket, őt láthattuk például A kárhozat útjában vagy a Tortában, de a művészfilmeket sem hanyagolta el. A Sylvia című drámában – ami a tragikus sorsú költőnő, Sylvia Plath életét dolgozta fel – ő bújt Ted Hughes költő bőrébe, de a Tíz perc: cselló című rövidfilmantológia egyik epizódjában is szerepelt.


A világ azonban csak 2006-ban ismerte meg a nevét, amikor kiderült, hogy ő lesz az új James Bond.

A döntés sokakat meglepett, ám a korábbi 007-es ügynökök közül többen is – például Pierce Brosnan, Timothy Dalton, Sean Connery és Roger Moore is – kiállt Craig mellett.

Még Cliwe Owen is védelmébe vette, aki pedig szintén esélyes volt a titkosügynök szerepére.

A szkeptikusoknak végül nem lett igaza, Craig ugyanis ügyesen megbirkózott a szereppel, sőt, egyes kritikusok szerint ő volt az első olyan 007-es, amilyennek az író Ian Flemming megálmodta őt: ironikus, brutális és hidegvérű.

A sikerek révén pedig Craig ma már a legjobban fizetett brit színésznek számít a filmiparban.


A jóképű sztár 1992-ben vette feleségül Fiona Loudon kót színésznőt, aki egy lányt is szült neki, két évvel később mégis elváltak.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A szakítás után hét évig Heike Makatsch német színésznő párja volt, jelenleg pedig Satsuki Mitchell producer párja.

Ezt is szeretjük