Csúnyább nem is lehetett volna! Így nézett ki Courtney Love Cannes-ban
Courtney Love jobban tette volna, ha inkább eltakarja testét.
A cannes-i filmfesztivál idejére szupersztárok serege szállja meg a gyönyörű tengerparti várost, hogy a vörös szőnyegen pózolhassanak a fotósoknak, és együtt bulizhassanak a különféle fényűző gálákon.
Courtney Love sosem tartozott a legszalonképesebb hírességek közé, éppen ezért igazán meglepő, hogy őt is meghívták a filmes ünnep legnagyobb, amfAR Cinema Against Aids nevű jótékonysági partijára.
Túlzásba esett
Az igazán rossz napokat is látott 46 éves amerikai énekesnő önmagához képest egészen tűrhetően nézett ki, ám ha összehasonlítjuk a többi hírességgel, akkor azt mondhatnánk, hogy egyszerűen borzalmasan nézett ki.
Habár fehér ruhája kétségkívül elegáns volt, ez még nem jelentette azt, hogy jól is állt volna rajta: mély dekoltázsát és lógó mellét ugyanis jobban tette volna, ha inkább eltakarja a nem is olyan kíváncsi tekintetek elől.
A Hole együttes énekesnője a jelek szerint azonban nem igazán zavartatta magát, és boldogan pózolt Karl Lagerfeld, Kristen McMenamy modell, Carine Roitfeld és Riccardo Tisci oldalán.
Ma ezt viselte Courtney
Love mellesleg maga is közzétette a róla készült fényképeket saját divatblogján, amely szerényen csak azt a címet kapta, hogy What Courtney Wore Today - vagyis ma ezt viselte Courtney.
Kurt Cobain egykori felesége az este során mellesleg koncertet is adott, ahol hozta a szokásos formáját: kezében cigarettával és egy pohár pezsgővel lépett színpadra, hogy olyan sztároknak énekeljen, mint Kanye West vagy Naomi Campbell.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A közelmúltban pedig betört az eBay-re is: elindította ugyanis saját internetes boltját, amit Courtney Love Couture névre keresztelt, és ahol aukció keretén belül lehet megvásárolni az általa viselt ruhákra.