Könnyek között eltemették a fiatalon elhunyt Corey Haimot

Corey Haimtól Torontóban vettek végső búcsút szűk családi körben, még Corey Feldman sem volt jelen.

Mi is beszámoltunk róla, hogy 2010. március 10-én, 38 éves korában túladagolásban elhunyt a nyolcvanas évek népszerű gyereksztárja, Corey Haim. Az amerikai színész mellrákkal küzdő édesanyja burbanki otthonában lett rosszul, aki, miután rátalált nem lélegző fiára, azonnal hívta a mentőket.

Ám az orvosok sem tudták megmenteni az életét, és nem sokkal a kórházba szállítást követően hivatalosan is megállapították a halál beálltát. Habár a toxikológiai vizsgálat eredményére még várni kell, a TMZ értesülései szerint Corey Haim halálának helyszínén az alábbi nyugtatókat és izomlazítót találták: Valium, Vicodin, Haloperidol és Soma.

Végső búcsút vettek tőle

A tragikusan fiatalon elhunyt színész temetésére március 16-án, kedden került sor Torontóban, minek során szűk családi körben, könnyek között helyezték örök nyugalomra a sztárt. A gyászszertartást a Steeles Memorial Chapelben tartották, majd a koporsót a Pardes Shalom temetőbe vitték.

Sokakat megdöbbentett, hogy Haim egyik legjobb barátja és kollégája, Corey Feldman nem tette tiszteletét az eseményen, ám Feldman egy nyílt levélben arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy pusztán Haim édesanyja miatt nem jelent meg a temetésen, aki szerette volna kizárni a médiát.

Elárverezik tárgyait

A szertartás költségeit a TMZ szerint egy Startifacts nevű cég finanszírozta, akik Haim hagyatékának egyes darabjait árverezték el. A jelenleg is folyamatban lévő aukció révén egy 20 ezer dolláros csekkel járultak hozzá a különféle kiadásokhoz, legyen szó a holttest szállításáról vagy éppen a sírkőről.

Corey Haim a nyolcvanas években robbant be a köztudatba a Stephen King művéből forgatott Ezüst pisztolygolyók főszerepével, majd olyan sikerfilmekben öregbítette hírnevét, mint Az elveszett fiúk, A Mazsola vagy A dupla nullás kölyök.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Hosszú éveken keresztül küzdött drog- és gyógyszerfüggőséggel, halála előtt pedig éppen elvonón vett részt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük