Túladagolásban meghalt Corey Haim

38 éves volt az egykori gyereksztár

Corey Haim színészt anyja otthonából szállították kórházba, ám az orvosok már nem tudták megmenteni életét.

2010. március 10-én meghalt Corey Haim amerikai színész, adta hírül a People. A 38 éves egykori gyereksztárt a Kalifornia államban található burbanki Providence Saint Joseph Medical Centerbe szállították, ahol az orvosok már nem tudták megmenteni az életét, tájékoztatta a szomorú hírről a magazint Cheryl MacWillie.

A beszámolók szerint a népszerű színész halálát véletlen túladagolás okozta, az azonban még nem egészen egyértelmű, hogy receptre kapható gyógyszerek, illetve kábítószerek okozták-e tragikusan fiatalon bekövetkezett halálát. MacWillie szerint erre majd a csütörtöki boncolás adhat választ, a rendőrség a bűntény lehetőségét egyelőre kizárta.

Gyógyszerek voltak nála

William Mann rendőr őrmester elmondta a The Associated Pressnek, hogy a színészt eszméletlen állapotban vitték kórházba édesanyja burbanki otthonából.

Hozzátette, hogy Haim influenzaszerű tüneteket produkált halála előtt, és receptre, illetve anélkül kapható gyógyszerek voltak nála.

- Belehalhatott ebbe a betegségbe, de lehet, hogy kábítószerek okozták a halálát. Ki tudja? A múltban alaposan meggyűlt a baja a drogokkal - nyilatkozta Mann.

Megjárta az elvonót is

Az őrmesternek pedig igaza volt, a nyolcvanas években befutott színész az elmúlt évtizedek során meglehetősen mélyre süllyedt a züllés mocsarában. Az elveszett fiúk, az Álom, édes álom és a Dupla nullás kölyök egykori sztárja vagyonát a kilencvenes évek végére felélte, a drogoktól pedig teljesen leépült.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az elmúlt években azonban úgy tűnt, hogy sikerült jó útra térnie - megjárta az elvonót, letelepedett Torontóban, és újra filmezni kezdett.

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Tavaly eljegyezte kedvesét, és felvette a kapcsolatot régi kollégájával és barátjával, Corey Feldmannal, akivel közös műsort is indítottak A két Corey címmel.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük