Claudia Cardinale és Alain Delon így tündököltek együtt Budapesten: életük végéig jó barátok maradtak
Claudia Cardinale és Alain Delon jó barátságot ápoltak egymással.
A 87 éves Claudia Cardinalét gyászolja a világ, ugyanis a színésznő a '60-as és '70-es évek egyik legtehetségesebb filmcsillaga volt. Számos legendával dolgozott együtt, köztük volt Alain Delon, akivel bármennyire is jól mutattak együtt a képernyőn, sosem váltak szerelmespárrá, helyette jó barátok lettek.
Claudia Cardinale és Alain Delon
A két színész 1960-ban a Rocco és fivéreiben szerepeltek először együtt, majd 1963-ban megjelent A párduc című alkotás, amelyben szemmel látható volt, mennyire jó köztük a kémia. Az 1966-os Elveszett dicsőség is egy közös projektjük volt. A közös munkának köszönhetően szoros barátság alakult ki köztük, sőt, 1993-ban Friderikusz Sándor meghívására mindketten ellátogattak Budapestre, ahol a legendás tévés külön interjút is készített velük.
Az 50. Friderikusz Show-ban szerepeltek együtt, a teljes videót itt tudod megnézni.
Cardinale mesélt akkor az életéről, a családjáról és arról is, hogyan gondolkodott az idősödésről. Alain Delon pedig visszaemlékezett arra a kalandjára, amit egy magyar lánnyal töltött, de a karrierjébe és a mindennapjaiba is beavatta akkor a tévénézőket.
A két legendás színész barátsága töretlen maradt haláluk napjáig, Delon 2024. augusztus 18-án hunyt el. Cardinale még 2009-ben így nyilatkozott kollégájáról.
- Alain gyakran felhív, nagyon közel állunk egymáshoz. Mindig azt mondja, hogy bár a románcunk csak a képernyőn létezett, örökre együtt maradunk! - idézte szavait a Cinebeats.
A 2010-es cannes-i filmfesztiválon is megható módon fogalmazott Alain Delonról.
- Ő és én szerelmesek is lehetnénk, ehelyett viszont egy legendás pár lettünk, akik soha nem veszítették szem elől egymást. Ez a mondat nem tőlem származik: Alain ismételgeti nekem mindig szeretettel. Az 1960-as évek óta soha nem hagytuk el egymást, mindig barátok voltunk, mindig ott voltunk egymásnak, gyakran találkozunk Párizsban: szeretünk nevetni, viccelődni, együtt enni.
Képes összeállításunkkal a két színészre emlékezünk!
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Cover: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!

















