Íme, ez a hölgy lett 2010 legjobb nője - Nem is vékony

Az Esquire sok nőt megkérdezett, hogy szerintük ki Amerika legjobb nője. Íme, a végeredmény!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Habár a média a túlságosan sovány, kisfiús testalkatú nőideált erőlteti rá a világra, ez még nem jelenti azt, hogy mindenki éppen értük rajongana. Ezt jól bizonyítja az Esquire magazin legutóbbi felmérése is, ahol egy igazán meglepő, egyúttal örömteli végeredmény született.

A lap által megkérdezett több mint 10 ezer nő többsége szerint ugyanis egyértelműen Christina Hendricks a legszebb és legszexisebb hölgy Amerikában. A 34 éves amerikai színésznő győzelme pedig több szempontból is elgondolkodtató.

Egyrészt azért, mert a nőiesen telt vonalakkal megáldott Hendricks semmiképpen sem felel meg a korábban már említett ideálnak. Másrészt pedig azért, mert a szavazás tanúsága szerint a hétköznapi nők is sokkal vonzóbbnak tartják a nőies domborulatokat, mint az ijesztő véznaságot.

Igazi nő

A Mad Men – Reklámőrültek című sorozat sztárját pedig nem kell félteni, ha a klasszikus értelemben vett nőiességről beszélünk - a vörös hajú bombázó ugyanis Hollywood talán legelképesztőbb dekoltázsával büszkélkedhet.

Ami pedig a további helyezetteket illeti, Adriana Lima brazil szupermodell a második, Megan Fox amerikai színésznő pedig a harmadik lett. Az Esquire szerkesztői a kérdőívekben rákérdeztek mellesleg arra is, ha olvasójuk leszbikus lenne, kivel szeretne együtt aludni.

Itt is érdekes névsor állt össze, Zooey Deschanel gyűjtötte be ugyanis a szavazatok 31%-át, a második helyezett Megan Fox, míg a harmadik Adriana Lima lett. Meglepő, hogy Fox és Lima neve mindkét helyen felbukkant, ám a győztesek olyan sztárhölgyek lettek, akikre nem is gondoltunk volna.

A sorozatoknak köszönheti népszerűségét

Christina Hendricks népszerűségét elsősorban a Mad Mennek köszönheti, de számos más sorozatban is szerepelt, láthattuk többek között a Vészhelyzetben, a Firefly-ban, a Tru Callingban és a Las Vegasban is, mozifilmekben viszont még nem túl gyakran találkozhattunk vele.

Ennyit változott a szexideál az évszázadok alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Facebook-ellenes színésznőről sokan nem tudják, hogy eredetileg nem is vörös a haja, hanem szőke, ám tízéves korában úgy határozott, hogy befesti.

Jól döntött, hiszen nagyon jól áll neki ez a szín, ráadásul egyik ismertetőjegye is éppen a vörös frizurája lett.
Ezt is szeretjük