Csúnyán összetörte arcát a bájos sportriporter, Charlotte Jackson

Nemrég még azzal dicsekedett a szépség, hogy az orrát még sosem törte el. Hát most ez is megtörtént.

Régebben többnyire meglett öregurakat lehetett látni a sportriporteri székben, ám manapság egyre több csatorna alkalmaz csinos hölgyeket, akik többnyire aktív sportolói karrier után nyergelnek át a televíziózásra.


Ilyen hölgy a Setanta Sports News kábeltévé számára riportereskedő Charlotte Jackson is, akit a szakmában egyszerűen csak Action Jacksonként emlegetnek – nem véletlenül.

Imádja a veszélyt

A 31 éves csinos sportőrült élete során rengetegszer megsérült már, hol mankóval bicegett egy ideig, hol a karján lévő kötés mutatta, hogy megint nyaktörő mutatványt hajtott végre.

A lábujjait például focizás közben törte el, a lábtörése pedig síbaleset következménye volt, emellett kétszer a karját is be kellett gipszelni, mert nem úgy sikerült a lovaglás, ahogy tervezte.

A sérülések azonban sosem szegték kedvét, nemrég éppen azzal viccelődött, hogy az orra azon kevés testrészeinek egyike, amit még nem sikerült eltörnie. Ám erre sem kellett sokat várni.

Jackson ugyanis nemrég Dubaiban töltötte szabadságát, ahol természetesen nem tudott nyugodtan ücsörögni a fenekén. Inkább a jet-skizés örömeinek hódolt, egészen addig, amíg egy csónak által kavart hullámok megdobták a járművét, és elvesztette egyensúlyát. Olyan szerencsétlenül esett, hogy az arcát pont a jet-ski fogantyújába ütötte be, ráadásul az álla az ülés oldalának csapódott.

Haszontalan celebmacák

Nézegess képeket!

Elolvasom
Nem csoda, ha a zúzódásokon kívül eltört az orra, és az álla is súlyosan megsérült. A baleset után Jumeirah kórházába szállították, ahol helyére igazították az orrát, valamint összevarrták a szájánál megrepedt bőrt. A nyaralás további részében csak szívószállal tudott táplálkozni, amitől úgy kiéhezett, hogy amikor levették végre a kötést, szinte beköltözött a hotel konyhájába.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Szerencsére a humorérzékét mindvégig meg tudta őrizni, és nem sokkal a baleset után már azzal viccelődött, nem akart bekötözött arccal a hotelvendégek közé menni, mert attól félt, még megijeszti a gyerekeket.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük