Charlotte hercegnő történelmet írhat: egyre több az esélye, hogy apja nyomdokaiba lép
Charlotte hercegnő is az Eton College tanulója lehet.
Vilmos herceget, Katalin hercegnét és György herceget még június végén örökítették meg az Eton College előtt. Ide járt, majd érettségizett le a trónörökös és Harry herceg is.
A bentlakásos magániskola a világ egyik leghíresebb intézménye, ahova egyelőre csak fiúk járhatnak, ám Charlotte hercegnő lehet az első lány, aki beteheti az épületbe a lábát diákként, írta meg a Daily Express.
Charlotte hercegnő is az Eton tanulója lehet
Katalinék korábban már kijelentették, hogy azt szeretnék, ha a gyerekeik ugyanazokat az iskolákat végeznék el. Így akár még a kis hercegnő is egy nap a nagy múltra visszatekintő intézmény tanulója lehet.
Az iskola hatszáz éves történetében ő lenne az első diáklány, ezzel minden bizonnyal történelmet írna, ráadásul édesapja nyomdokaiba is lépne.
Az Eton prépostja, Baron Waldegrave korábban elmondta a Daily Mailnek, hogy a kellő időben lányok is járhatnak az iskolába. Minden áldott tanév végén témába kerül ez, de egyelőre még nem döntöttek erről.
Az Eton College csak 13 éves kortól vesz fel tanulókat, a potenciális diákoknak viszont már az ötödik évfolyam befejezéséig, azaz tízéves korukig regisztrálniuk kell. György herceg július 22-én lesz pont tízéves.
Erzsébet királynő legszebb ruhái
Képes összeállításunkban csokorba szedtük Erzsébet királynő legszebb estélyi ruháit, amelyek mindegyikében csak úgy ragyogott.
Erzsébet királynő mindenkit megbabonázott aranyozott báli ruhájában: gyönyörű jelenség volt 27 évesen
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images