Charlize Theron 23 kilót hízott - Alig lehetett ráismerni
Charlize Theron legújabb filmje miatt hízott meg.
Charlize Theronnak legújabb, Tully című filmjében egy túlsúlyos édesanyát kellett megformálnia, emiatt 23 kilót szedett fel. Az Oscar-díjas színésznő az Entertainment Tonightnak elmondta, hogy depresszióba esett a hízás miatt, ezen pedig ő maga is meglepődött.
A 42 éves színésznő megváltoztatta az életmódját: reggelire hamburgert és cukros shake-italokat fogyasztott, de képes volt hajnali kettő órakor is lakomázni. Csak az evésről szóltak a napjai.
- Most először az életemben túl sok feldolgozott élelmiszert és cukros italt fogyasztottam. A film forgatásakor nem igazán éreztem jól magam. Az első három hét még jó volt, olyan voltam, mint a kisgyerekek a cukorkaboltban. De a három hét letelte után már nem volt ez annyira jó móka. Emlékszem, volt, hogy beállítottam az ébresztőmet csak azért, hogy fenn tudjam tartani a súlyom - árulta el a színésznő.
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festett Charlize Theron a Tully című filmben. Rajta kívül összegyűjtöttünk még néhány olyan sztárt, aki a színésznőhöz hasonlóan több kilót felszedett egy szerep kedvéért.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- sztár
- charlize theron
- színésznő
- renée zellweger
- jared leto
- matt damon
- matthew mcconaughey
- Világsztár
OLVASD EL EZT IS!
- retro
- justin timberlake