Emlékszel Chacónra, aki kiütötte Kokót? A 49 éves egykori ökölvívó mellett ma már elmennél az utcán
Julio Pablo Chacón ma már edző, és saját boksziskolát üzemeltet.

Az RTL-en futó Sztárbox műsornak köszönhetően bokszlázban ég az ország, ennek hatására utánajártunk, mi a helyzet Julio Pablo Chacónnal, aki 2001. június 16-án kiütötte Kovács Kokó Istvánt, az első magyar profi ökölvívó világbajnokunkat?
Chacón napjainkban
Budapesten tartották meg az Argentínában született Chacón és Kokó bokszmeccsét még 2001-ben. Akkor az egész ország a kétszeres világbajnoknak és olimpikonnak, Kokónak szurkolt, ám a hatodik menetben az argentin kiütötte őt, ezzel elveszítette a világbajnoki övét, majd 2002 márciusában bejelentette visszavonulását.

Chacón karrierje során 61 alkalommal szállt a ringbe, ebből 54 mérkőzést megnyert, és hetet elveszített. Az 1996-os nyári olimpián egy bronzérmet szerzett.
Nagy Csonttörő János két alkalommal is nyert ellene, egyszer 2003 októberében Szolnokon, majd 2004 decemberében Győrben. A villámként is becézett bokszoló mindössze harmincéves volt, amikor 2006 elején visszavonult. Egy szemsérülése miatt megműtötték, ám az orvosai azt tanácsolták, hogy ne folytassa tovább a sportot, mert akár a látását is elveszítheti. Kilenc éven keresztül tartott profibokszoló-pályafutása.
A nyáron Magyarországon járt, mert Kokó életéről dokumentumfilm-sorozat készül, és Chacón is feltűnik benne. Az RTL stábja akkor Ferihegyen csípte el a visszavonult sztárt, aki sokat változott 2006-os februári visszavonulása óta. Nem mindenki ismerné már fel.

- Argentínában lettem edző, és saját boksziskolát üzemeltetek. A nemzetközi bokszéletben már nem veszek részt - nyilatkozta idén nyáron az RTL-en futó Fókusz stábjának.
Szép emlékeket őriz Magyarországról, hiszen itt vált világbajnokká.
Nős, felesége, Verónica két gyermekkel ajándékozta meg, fiuk a Nicolás, lányuk a Brisa nevet kapta. Legidősebb gyereke még egy régi kapcsolatából született, akit Matías néven kereszteltek el. Kisebbik fiából futballista lett, a nagyobbik is bokszolt, azonban tinédzser korában rossz társaságba keveredett. Drog- és bűnügyei miatt börtönbe került, derült ki az Infobae-nek adott interjújából.
Ők Andre Agassi és Steffi Graf ritkán látott gyerekei: 20 éves lányuk barna szépség, 22 éves fiuk szőke herceg
Mutatjuk Andre Agassi és Steffi Graf gyerekeit.
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Profimedia