Durván bepiált a szolidnak hitt Casey Affleck

Ben Affleck testvére, Casey Affleck kerüli a feltűnést, ám őt is sikerült lekapniuk a lesifotósoknak meglehetősen részegen.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Casey Affleck nem tartozik a feltűnési viszketegségben szenvedő sztárok közé, és nem túl gyakori szereplője a bulvárlapoknak. Éppen ezért is meglepő, hogy a lesifotósoknak sikerült lekapniuk, amint egyik éjszaka részegen távozott a Los Angeles-i Bardot nightclubból.

A 34 éves amerikai színész alaposan felönthetett a garatra, bódult tekintete legalábbis arról árulkodott, hogy nem kevés pohárral lecsúszhatott a mámoros este folyamán. A lesifotósok jelenlétének pedig a képek tanúsága szerint nem igazán örült, arcát ugyanis igyekezett a kezével eltakarni.

Ő a jobb Affleck-tesó

Habár Casey korántsem számít akkor sztárnak Hollywoodban, mint bátyja, Ben Affleck, utóbbi mégis elismerte a Hideg nyomon forgatása után, hogy öccse a jobb kettőjük közül. Kijelentése jogosnak mondható, hiszen a fiatal sztár az elmúlt másfél évtized során generációjának egyik jelentős színészévé nőtte ki magát.

Első filmszerepét az 1995-ös Majd megdöglik érte című sötét tónusú vígjátékban kapta, amiben egy szociopata tinédzsert formált meg. Egy kisebb mellékszerepben felbukkant a Good Will Hunting című Oscar-díjas drámában, illetve az Ocean’s-trilógiában is, ám karrierjében az áttörést a 2007-es epikus western, a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford hozta meg számára.

Oscarra is jelölték

Ebben a háromórás életrajzi filmben ő bújt Robert Ford bőrébe, aki végül hátba lőtte a vadnyugat rettegett és legendás vonatrablóját, Jesse Jamest. Casey Affleck olyan hitelesen formálta meg Ford összetett személyiségét, hogy alakítását számos díjjal, köztük egy Oscar-jelöléssel ismerték el.

Részeg sztárok leleplező fotói

Nézegess képeket!

Elolvasom

A 2007-es Hideg nyomon című thrillert követően majd csak jövőre láthatjuk újra a vásznon. A The Killer Inside Me című remake-ben egy seriffet alakít, aki titokban sorozatgyilkos.

Ridley Scott The Kind One című gengszterfilmjében egy amnéziás bűnöző bőrébe bújik, aki beleszeret főnöke lányába.

Ezt is szeretjük