50 öltéssel varrták össze az énekesnő arcát - Balesete megváltoztatta a külsejét
Carrie Underwood súlyosan megsérült.
A világ egyik leghíresebb countryénekesnője, Carrie Underwood novemberben hatalmasat esett egy, az otthonában álló lépcsőről. Akkor azt nyilatkozta, hogy nem kell aggódni, csupán a csuklóját törte el, most azonban kiderült, hogy valójában súlyos sérüléseket szenvedett.
Az arca sohasem lesz már a régi
Az énekesnő a hivatalos rajongói oldalán vallott először az állapotáról: kiderült, hogy csaknem ötven öltéssel kellett összevarrni az arcát:
- Szeretnék megosztani veletek egy apróságot. Okkal nem álltam egy ideje kamera elé, és ha végül megteszem, tudnotok kell, hogy kissé másként fog majd festeni az arcom. Őrület, hogy egy véletlen baleset hogy meg tudja változtatni az ember életét.
Megkíméllek titeket a felkavaró részletektől, de a a balesetem éjszakáján az orvosom azt mondta a férjemnek, hogy negyven-ötven öltéssel kellett újra helyreraknia az arcomat - írta.
A balesete nem sokkal a Country Music Association Awards után történt - azóta nem is tudott színpadra állni az énekesnő.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.