Mire ez a sietség? 5 hónap ismeretség után már az esküvőre készül a sztárpár
Carey Mulligant állítólag eljegyezte zenész kedvese, Marcus Mumford.
Carey Mulligan nemzedékének egyik legígéretesebb színésznője - nevét most még csak az elvakultabb mozirajongók ismerik, ám nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy kijelentsük, néhány éven belül igazi szupersztár lesz belőle.
A 26 éves angol színésznőt 2009-ben a legjobb nő főszereplőnek járó Oscar-díjra jelölték az Egy lányról című romantikus filmben nyújtott alakítása miatt, tavaly pedig a Ne engedj el! című filmdrámában bizonyította tehetségét.
Öt hónapja alkotnak egy párt
A bájos szépség magánéletében néhány hónappal ezelőtt történt egy váratlan fordulat: mi is beszámoltunk róla, amikor kiderült, hogy a Mumford & Sons nevű folk-rock együttes énekesével, Marcus Mumforddal jött össze.
A legfrissebb hírek szerint olyannyira tombol közöttük a szerelem, hogy a 24 éves angol zenész úgy gondolta, egy gyémántgyűrűvel lepi meg barátnőjét, akit tervei szerint minél előbb feleségül is venne!
A The Sun beszámolója szerint Carey Mulligan és Marcus Mumford párkapcsolata olyan jól alakult az elmúlt öt hónap során, hogy a hétvégén titokban eljegyezték egymást egy szállodában.
Többen is látták a gyűrűjét
A bulvárlap tudni véli, hogy habár igyekeznek magánéletük fejleményeit nem megosztani a közvéleménnyel, Marcus Mumford a Somerset városában található Babington House-ban tette fel szerelmének a nagy kérdést.
- Carey úgy nézett ki, mint aki megütötte a főnyereményt, fülig ért a szája. Egy gyémántgyűrűt viselt az ujján, és egyáltalán nem érdekelte, hogy ki látja. Kedvesével nem tágítottak egymás mellől, többnyire Carey beszélt, Marcus pedig itta minden szavát - idézte fel emlékeit egy szemtanú.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Az imádnivaló sztárpár egyébként a Tennessee államban található Nashville városában ismerkedett meg márciusban, ahol Marcus Mumford az együttesével adott épp koncertet.