Brutálisan meggyilkolt sztárok

Sérthetetlennek hisszük őket, pedig ők is egyszerű halandók. Íme, 3 sztár, akiket erőszakkal megfosztottak legnagyobb kincsüktől: az életüktől.

Az ember sokszor hajlamos azt hinni, a sztárság egyfajta kiváltság – és nemcsak azért, mert a csillogásban élők feltehetően nem küszködnek anyagi gondokkal, hanem azért is, mert úgy tűnik, minden bajon felülemelkednek.

Húsz évesen kellett elmennie Dorothy Strattennek

Aztán egyszercsak történik valami borzasztó, ésszel fel nem fogható, és rájövünk: szeretett sztárjaink is emberből vannak, ugyanúgy küzdenek, hibáznak, és meg tudnak halni, mint mi. A következő összeállításban három hírességnek állítunk emléket, akiket az a szomorú tény köt össze, hogy mindannyiukat brutálisan meggyilkolták.

Phil Hartman

Élet: az 1948-ban született kanadai sztár egyszemélyben volt színész, szinkronszínész, humorista és rajzművész. A '80-as évek végén robbant be a köztudatba, amikor is nagy sikerrel utánozta a kor hírességeit – többek között Ronald Reagant, Telly Savalast, Arnold Schwarzeneggert, Jack Nicholsont és Bill Clintont is a Saturday Night Live szkeccs show-ban, melynek ikonikus alakjai között máig emlegetik.

Innen aztán egyenes út vezetett olyan vígjátéki szerepekhez, mint a Bilkó főtörzs Steve Martinnal, a Véndögség Sinbad oldalán, vagy éppen a Hull a pelyhes, amelyben Arnold Schwarzenegger partnereként komédiázhatott. Ezeken kívül előszeretettel választották rajzfilmek szinkronizálásához is: az ő hangján szólalt meg a Dennis, a komisz animációs sorozat Wilson bácsija, illetve a '90-es években a Simpson család számos karaktere.

Itt még senki sem sejtette, mire lesz képes egyszer a szőkeség

Halál: 1998. május 28-án éppen otthon, Encinóban, az igazak álmát aludta, amikor harmadik felesége, Brynn Hartman három golyót eresztett a fejébe. A sokkos állapotú, valószínűleg kábítószer vagy gyógyszerek hatása alatt álló asszony egy barátjához hajtott, és elmesélte neki, mit tett, majd együtt mentek vissza a házhoz. A sztoriban kételkedő barát iszonyodva vette tudomásul, hogy a nő igazat mondott, és azonnal hívta a rendőrséget.

Míg a helyszínelők a dolgukat végezték, az özvegy belépett a hálószobába, és főbe lőtte magát. Hogy pontosan mi lehetett a brutális tett indítéka, sosem derült ki, a házasságuk válságáról szóló híreszteléseket a közeli barátok cáfolták.

Dorothy Stratten

Élet: a tragikus sorsú szépség története bizonyítja, bizony még az irigyelt Playboy-nyuszikat sem kerüli el balsorsuk. Az 1960-ban, holland szülőktől született Hoogstaten kisasszony 17 éves korában ismerkedett meg a nálánál kilenc évvel idősebb kerítővel, Paul Sniderrel, aki pucér fotókat készített róla, majd elküldte azokat a híres férfimagazin szerkesztőségébe. A képek elnyerték Hugh Hefner tetszését, így 1979-ben, immáron Strattenként, Miss Augusztusként pózolhatott.

Szerencsétlenségére hozzáment felfedezőjéhez, aki egyre brutálisabban kezdett viselkedni vele, állandóan ellenőrizte, és folyton azt hajtogatta mindenki előtt, hogy felesége csak neki köszönheti népszerűségét. Nem csoda, ha kapcsolatuk hamar megromlott, Stratten viszonyt kezdett Peter Bogdanovich rendezővel, akinek első filmszerepét is köszönhette, és össze is költözött vele. Dobott férje persze nem akarta annyiban hagyni a dolgot: magándetektívet bérelt, hogy neje minden lépéséről értesüljön. Időközben a hölgy már a válást fontolgatta – ennek ügyében találkozott azon a végzetes napon férjével.


Halál: 1980. augusztus 14-én, dél körül felkereste Snidert egykori közös ikerházi lakásukban – a többi lakó nem tartózkodott otthon -, hogy rendezzék a válás anyagi vonatkozásait. Nem sokkal megérkezése után a magánhekus is befutott, aki meg akart győződni arról, hogy minden zökkenőmentesen zajlik, ám a férj telefonon lerázta, mondván, minden rendben, később pedig a kagylót sem vette fel, bár megbeszélték, hogy bizonyos időközönként értekeznek.

Este 5 óra táján hazaért Snider lakótársa, Dr. Cushner, a neje és annak barátnője, akik zárva találták Snider ajtaját, ám mivel a modellt sem látták sehol, arra gondoltak, bizonyára a fürdőben akarnak lenni édes kettesben, így hamarosan ismét elhagyták a lakást. Ezt a délután folyamán még többször megtették, míg végül este 11-kor a magánnyomozó javasolta, törjenek be a férfi szobájába, mert szerinte valami nincs rendben. Amikor beléptek a helyiségbe, akkor fedezték fel a két holttestet: Snider feltehetően először főbe lőtte hitvesét, majd magával is végzett. A 20 évesen elhunyt szépség tragikus történetéből 1981-ben filmet is forgattak, a Death of a Centerfold: The Dorothy Stratten Story című drámában Jamie Lee Curtis alakította az ifjú modellt.

Haing S. Ngor

Élet: az eredetileg sebész-nőgyógyász végzettségű kambodzsai férfi a fővárosban, Phon Phemben praktizált, amikor 1975-ben Pol Pot khmer rezsimje átvette a hatalmat, ettől kezdve a diplomások és a szellemi foglalkozásúak nemkívánatosak lettek, akiről kiderült, azt kivégezték. Ngort sorstársaival, köztük terhes feleségével együtt koncentrációs táborba zárták, ahol az asszony belehalt a szülésbe, férjének ugyanis gyilkos mérleget kellett vonnia. Vagy megmenti vajúdó kedvesét, és akkor leleplezi magát – ekkor viszont újszülött babájukkal együtt a kivégzés várt volna rájuk -, vagy tehetetlenül végignézi a nő halálát.

A rezsim 1979-es bukása után Ngor egy thaiföldi menekülttáborban kamatoztatta orvosi képzettségét, majd egy évre rá az USA-ba költözött, ahol 1988-ban megírta szenvedéseiket A Cambodian Odyssey címen. Filmes karrierje egy hasonló történetet feldolgozó moziban kezdődött: bár semmiféle előképzettséggel nem rendelkezett, szerepet kapott a Gyilkos mezőkben, és ő olyannyira hitelesen játszott, hogy 1995-ben Oscarral jutalmazták alakítását. Ezután még több filmben felbukkant, többek között Oliver Stone Ég és föld című háborús drámájában is.

Halál: 1996. február 25-én Los Angeles-ben, Chinatown-béli lakása előtt lőtték agyon az 56 éves sztárt. Egyes feltételezések szerint rablógyilkosság áldozata lett: bár önszántából odaadta a bandának drága Rolex óráját, a felesége fényképét tartalmazó medáltól nem volt hajlandó megválni, ezért ölték meg. Mások úgy vélik, politikai indíttatású volt a tett, a megbuktatott vörös rezsim szimpatizánsai követték el – ám ezt nem sikerült bizonyítani.

Mindenesetre sok furcsaság övezi a brutális gyilkosságot: kérdés, vajon miért nem lopták el a később elfogott Oriental Lazy Boys banda tagjai a férfi autójában heverő majd’ 3000 dollárt, továbbá, hogy honnan is tudtak a medálról, melyet Ngor mindig az inge alatt hordott, így egyáltalán nem volt szem előtt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük