Nicolas Sarkozy 80 nap után elvette Carla Brunit

Az esküvőt az Elysée-palotában tartották szombaton, ahol Párizs nyolcadik kerületének polgármestere adta őket össze.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Francois Lebel polgármester az Europa-1 rádiónak nyilatkozva röpítette világgá az örömhírt, mely szerint elnöküket és Carlat a szombati napon összeadta. A pár mindössze 80 napos villámrománc után döntött úgy, hogy kimondja a boldogító igent.

A ceremóniáról csupán annyit lehet tudni, hogy nagyon szűk körben tartották: csupán a család és a barátok voltak ott és a média semmit nem is sejtett az eseményről.

A polgármester elárulta, hogy Sarkozy elegáns volt a szertartás alatt, míg Carla egy fehér menyasszonyi ruhát viselt, amiben elbűvölő volt. Az esküvő nem ért senkit meglepetésként, hisz Sarkozy már korábban eljegyezte Carlát, és nem titkolt célja volt a házasság.

Ő az első francia elnök, aki elnöksége alatt házasodik össze. Sarkozy tavaly októberben vált el előző feleségétől, akivel 11 évig élt házasságban. Cécilia Ciganer-Alberiz az elnök második neje volt, és Brunihoz hasonlóan modellként kezdte karrierjét.

A francia elnök és az olasz topmodell tavaly december elején kezdtek el találkozgatni, kapcsolatuk pedig szinte a sajtó szeme láttára bontakozott ki. Sarkozy és Bruni egyiptomi nyaralásukon készült képei hatalmas érdeklődést keltettek, és az egész világot körbejárták.

Férfiak tucatjait bolondította magába

Carla Bruni egy gazdag iparmágnás családba született, és ebből kifolyólag egész élete során befolyásos emberek közt élt. Kapcsolatait végignézve kiderül, hogy nem meglepő számára egy olyan befolyásos emberrel együtt élni, mint Sarkozy:

A sztárvilág leghíresebb szerelmespárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Korábban Mick Jagger, Eric Clapton, Kevin Costner vagy Donald Trump is szeretői között voltak, állítólag a Jagger-házaspár válásáért nagymértékben ő okolható. A monogámiát saját bevallása szerint nem neki találták ki:
- Unom a monogámiát. A szerelem évekig tart, de a fellobbanó vágy, amivel kezdődik, csak két-három hétig – mondta egy interjújában.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A 40 éves modell csupán egyszer jutott el a házasságig egy filozófussal, akitől egy lánygyermeke született. Raphael Enthovent feleségétől, az Justine Lévytől vette el Bruni: az írónő később úgy állt bosszút, hogy egy nagy sikerű könyvének róla mintázta férfifaló, antipatikus főszereplőjét, aki „imádkozó sáskaként és Terminátor-mosollyal” csap le minden férfira.

Ezt is szeretjük