Nem bírt magával! A fotósok előtt esett a feleségének a népszerű színész
Bruce Willis és felesége egy filmpremieren csókolózott.
A Die Hard - Drágább, mint az életed című film berlini bemutatóján nem mindennapi jelenetnek lehettek tanúi a fotósok: Bruce Willis és felesége szenvedélyes csókolózásba kezdett a vörös szőnyegen.
A színész és párja négy éve házasok, és úgy tűnik, ma is legalább olyan szerelmesek, mint az első hónapokban.
Négy éve házasok
A minap a Die Hard ötödik részének bemutatójára gyűltek össze a nézők, az újságírók és a színészek a német fővárosban.
Természetesen jelen volt az eseményen a főszereplő, Bruce Willis is, akit ezúttal elkísért a felesége, Emma is.
A pár 2009-ben házasodott össze egy Kuba melletti kis szigeten. Mivel a ceremónia itt nem volt legális, hat nap múlva Beverly Hillsben hivatalosan is megesküdtek. A gyermekáldásra tavalyig kellett várni, az asszony ekkor adott életet kislányuknak, Maybelnek.
A boldogságuk határtalan, amit mi sem bizonyít jobban, mint azok a fotók, amelyek a berlini filmpremieren készültek róluk.
Nem bírtak magukkal
A 34 éves Emma Willis elragadó volt, mélyen dekoltált, krémszínű, fölül virágokkal díszített könnyű ruhát viselt, 23 évvel idősebb férje pedig szürke öltönyt, fekete kabáttal.
A pár éppen a vörös szőnyegen pózolt a fotósok előtt, amikor a büszke családapa nem bírt magával: egyszer csak megragadta kedvesét, és egy szenvedélyes csókot adott neki.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
A szenzációhajhász újságíróknak természetesen több sem kellett, bőszen kattintgatták a fényképezőjüket, így örökítve meg a sztárpár tomboló szerelmét.
















