Britney Spears fiai hónapok óta nem látták az anyjukat: Preston és Jayden emiatt kerülik a popsztárt
Kevin Federline teregette ki a szennyest Britney Spears és fiai kapcsolatáról.
Britney Spears exférje és két fiának édesapja, Kevin Federline több évnyi hallgatás után megtörte a csendet, és exkluzív interjút adott azt ITV-nek, írta meg a Daily Mail lap.
A férfi elmondta, hogyan él közös gyerekeikkel, Prestonnal és Jaydennel, és milyen a fiúk viszonya az anyjukkal. Mint kiderült, nem túl rózsás jelenleg a helyzet, persze Britney nem hagyta annyiban, az Instagramon szólt be volt férjének.
Britney Spears és fiai kapcsolata
Az énekesnő és Kevin Federline 2004-ben házasodtak össze, két fiuk született, Sean Preston 2005 szeptemberében, Jayden James 2006 szeptemberében látta meg a napvilágot. Spears végül 2006-ban beadta a válási keresetet kibékíthetetlen okokra hivatkozva. Ezután évekig ment a vita a fiúk felügyeleti joga miatt, végül ezt Federline-nak adta meg a bíróság, hiszen pont ebben az időszakban volt Britney ideg-összeroppanása, majd az apja lett a gondnoka. Persze Spears ettől függetlenül ugyanúgy találkozhatott a gyerekekkel, Instagramjára is egy időben sűrűn töltött fel közös képeket, ám manapság már nem lehet őt együtt látni a fiúkkal.
- A srácok úgy döntöttek, hogy most nem akarnak találkozni az anyjukkal. Hónapokkal ezelőtt találkoztak utoljára, még az esküvőjére sem mentek el - vallotta be Federline.
A kamaszok kiakadtak anyjuk áprilisban tett megjegyzésén, akkor Britney azt állította, amikor az egyik gyermekével volt várandós, Federline látni sem akarta őt. Ekkor az exférj perrel fenyegetőzött, de végül nem tette meg a jogi lépéseket. A férfi arról is beszámolt, hogy miután Britney a 13 éves gondnoksága után újra szabad lett, számos meztelen és intim fotót osztott meg közösségi oldalán, ami miatt nemcsak ő, hanem a gyerekek is kellemetlenül érezték magukat.
- Megpróbálom elmagyarázni a fiúknak, hogy az anyjuk talán csak egy más módon szeretné kifejezni magát. Ez viszont nem von le annak tényéből, hogy ez a dolog mit művel velük. Kemény ezt megélni, el sem tudom képzelni, milyen érzés lehet nekik tinikként a középiskolában.
Kiemelte, Preston és Jayden a történtek ellenére szeretik édesanyjukat, és együttéreznek vele. Mindkét gyermek művészi vénával rendelkezik: Preston már elkezdett zenéket készíteni, és gitárleckéket szeretne venni, Jayden pedig lelkes zongorista.
Federline nyilatkozata Britney-hez is eljutott, aki feldúltan reagált az Instagram-oldalán, írta meg a Daily Mail.
- Elszomorít annak ténye, hogy az exférjem úgy döntött, kitárgyalja, milyen a kapcsolatom a fiaimmal. Mint ahogy azt mindnyájan tudjuk, a kamasz fiúk nevelése sosem egyszerű. Aggaszt annak ténye, hogy az Instagram-oldalamat állítja be az oknak. Még bőven az Instagram előtt kialakult ez. Mindent megadtam nekik. Csak egy szót tudok erre reagálni: fájdalmas. Még anyám tanácsolta nekem, hogy a fiúkat az apjuknak kéne adnom. Azért osztom ezt meg, mert meg tudom. Szép napot kívánok nektek, srácok!
Britney és férje otthona
Képes összeállításunkban megnézheted Britney Spears és Sam Asghari új otthonát.
Ámulunk Britney Spears és férje új luxusotthonán: ilyen fényűzésben csak a királyok élnek
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció