Súlyos szívbeteg Toni Braxton
Bármennyire felette áll is egy sztár az egyszerű népnek, a szervezete ugyanolyan törékeny, mint akárki másé.
Most megtapasztalhatta ezt Toni Braxton is, akinek rosszullét miatt le kellett mondania Las Vegas-i koncertjét.
Az énekesnő karrierje még a ’80-as évek végén kezdődött, amikor lánytestvéreivel megalapították a The Braxtons nevű együttest.
Bár nem arattak különösebb sikert, Toni egy szerencsés véletlen folytán megkapta Eddy Murphy vígjátékában, a Bumerángban az egyik dalt, így rákerülhetett a filmzenei korongra is.
A siker útján
1993-ban kiadta első szólóalbumát Tony Braxton címmel, mely listavezető lett a Billboard200-on, és emellett három Grammyt is hozott neki, továbbá több mint tízmilliós eladott példányszámmal tízszeres platinalemez lett.
A jellegzetes mélyhangú sztár azóta is egyre-másra adja ki R&B-slágereit, melyek óriási népszerűségnek örvendenek rajongói körében. 2006 egyfajta fordulópontnak is tekinthető életében: ekkor készült el, az Il Divo nevű formációval közösen, a The Time of Our Lives, mely az azévi FIFA világbajnokság himnuszaként vonult be a zenetörténelembe.
Ezenkívül ugyanebben az évben kezdett el rendszeres fellépéseket vállalni egy Las Vegas-i hotelben. Sajnos egészségügyi problémája bizonyára lassításra kényszeríti a negyven éves énekesnőt, akit nemrég még szívburokgyulladással kezeltek.
Eredetileg ennek a kontrollvizsgálatára jelentkezett be a kórházba, de időközben mellkasi fájdalmak léptek fel nála, így benntartották megfigyelésre. Keddre, a Flamingo hotelbe tervezett koncertjét így le kellett mondania, de kérdéses, hogy a mait megtartják-e.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mindenesetre a szálloda igazgatója jobbulást kívánt neki, és arra kérte, hagyjon magának időt a teljes felépülésre. Emellett reményét fejezte ki, hogy talán a hét vége felé már újra a körükben üdvözölhetik az énekesnőt.