Szívtipró nagyapját is lekörözi az ifjú sármőr, Tuki Brando
Alig töltötte be a tizennyolcat, de máris nők ezrei hevernek Tuki Brando lábai előtt.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Fiatal, sikeres, gazdag és őrjítően jóképű – Tuki Brando, a legendás Marlon Brando unokája még csak tinédzser, de máris szédületes karriert futott be.

Marlon Brando fénykorában és a sármos unoka

Pedig a fiatal tehetség gyerekkorát tragédiák egész sorozata árnyékolta be. Apját, Drag Drollet-t saját sógora gyilkolta meg, amikor a fiú mindössze tíz éves volt, anyja, Cheyenne Brando pedig öt évvel később öngyilkos lett.

Tukit nagyanyja, a hajdan gyönyörű színésznő, Tarita Teriipia nevelte fel, akivel Marlon Brando A lázadás a Bountyn forgatása alatt ismerkedett meg.


Tuki jócsengésű nevén és sármján kívül nem sokat köszönhet híres nagyapjának, hiszen a színész végrendeletéből egyszerűen kihagyta unokáját.

Tragikus gyerekkor után káprázatos sikerek

A nehéz korai évek után azonban a szerencse kegyeibe fogadta a sármos tizenévest. Pattanásaikat nyomkodó, izzadt tenyerű kortársaival ellentétben Tuki tizenhat évesen már az olasz Vogue férfi verziójának címlapján pózolt.

Még nem töltötte be a tizenhetet, amikor Mario Testino sztárfotós felfedezte és elindította a világhírnév felé vezető úton.

A szőke szívtipró rövidesen azon kapta magát, hogy a 2007-es őszi Versace kampány arcának választották, lábai előtt pedig rajongó nők ezrei hevernek. És hogy mi példátlan népszerűségének titka?

Felejtsük el a tokás, mázsás súlya alatt asztmásan szuszogó Don Corleonét, és képzeljük magunk elé a fiatal Marlon Brandót. A szerencsés Tuki hálás lehet a géneknek, hiszen örökölte a hajdani szexszimbólum érzéki vonalú száját, perzselő tekintetét és a dacos lázadó ellenállhatatlan sármját.
 

A szőke fürtjeivel izgalmas kontrasztot alkotó dús, sötét szemöldökével és tahiti származású nagyanyjától örökölt egzotikus vonásaival Tuki mintha csak a kifutóra és a divatmagazinok címlapjára termett volna.

Akár jólfésülten,öltönyben, akár csapzottan, kigombolt ingben pózol, a látványtól minden nő térde elgyengül.

Ezt is szeretjük