Szeptemberben még lemezt adott ki! A szíve vitte el a közismert zenészt

Bob Brookmeyer a jazz műfajának egyik kiváló képviselője volt.

2011. december 15-én, 81 éves korában, szívelégtelenségben elhunyt Bob Brookmeyer világhírű amerikai harsonaművész, zongorista és zeneszerző, adta hírül az All About Jazz.

Bob Brookmeyer 1929. december 19-én született Kansas Cityben, zenei karrierje pedig az ötvenes években kezdődött.

Zongoristaként indult

Kezdetben zongoristaként zenélt különféle big bandekben, ezt követően tért vissza a harsonához, amelyen még főiskolás korában tanult játszani.

1952-ben Stan Getz bandájában zenélt, 1954 és 1957 között pedig Gerry Mulligan kvartettjének tagja volt, ekkor figyeltek fel rá szélesebb körben.

Az ötvenes évek végén New Yorkba költözött, ahol szabadúszóként többek között hangszereléssel is foglalkozott, illetve több alkalommal együtt dolgozott Clark Terryvel és Jimmy Giuffréval.

A hatvanas évek végére alkoholizmusa olyan súlyossá vált, hogy egy időre a zenélést is abbahagyta, szenvedélybetegségéből azonban végül sikerült kigyógyulnia.

"Nem hittem, hogy megérem a 30-at"

- Nem hittem, hogy megérem a 30-at. Nem sokon múlott, hogy meghaltam a 45. születésnapom előtt. A legnagyobb teljesítményem akkoriban az volt, hogy ne omoljak össze naponta tízszer - mondta 70. születésnapján.

Bob Brookmeyer a hetvenes években főként Európában turnézott, majd Amerikába visszatérve a bostoni New England Conservatory of Music iskolában tanított.

Legutolsó lemeze Standards címmel került a boltok polcaira 2011 szeptemberében, amit a New Art Orchestrával és Fay Claassen énekessel közösen készített.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük