Blake Lively és új filmje rendezője ki nem állhatják egymást emiatt: a rajongók a férfi pártjára álltak

Blake Lively körül egyre jobban dagad a botrány a Velünk véget ér című filmje kapcsán.

Blake Lively Velünk véget ér
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Magyarországon augusztus 15-től lesz látható a Velünk véget ér című film, amelynek főszereplői Blake Lively és Justin Baldoni, utóbbi a film rendezője egyben, illetve a forgatókönyvírásban és a producerkedésben is kivette a részét. A sztori Colleen Hoover fejéből pattant ki, aki 2016-ban regény formájában ki is adta azt.

A könyv a családon belüli erőszak, illetve a nők ellen elkövetett erőszak témáját feszegeti, így a film nem egy könnyed, romantikus komédiának készült eredetileg. Jelen pillanatban is tart még a mozi promóciós időszaka, míg a rendező és férfi főszereplő az összes interjújában a családon belüli erőszakra hívja fel a figyelmet, addig a színésznő, még ha érinti ezeket a témákat is, egy vidám, csajos filmnek próbálja azt eladni. Azonban nem pont ez generálta Baldoni és Lively nézeteltérését, a viszály már a forgatási időszakban kialakult köztük.

Blake Lively Velünk véget ér-botránya

A rajongóknak az augusztus 6-ai New York-i premieren tűnt fel, hogy nincs minden rendben a két sztár között, mert nem voltak hajlandóak együtt fotózkodni. Ez elég szokatlan viselkedés az alkotóktól, főleg úgy, hogy Lively is producer volt, így egyből beindultak a találgatások. Több pletykalap, köztük Perez Hilton is megírta, hogy gyűlölik egymást.

A TikTokra azóta kikerült egy forgatásról készült rövid videó, amelyben úgy tűnt, hogy a rendező és a színésznő között komoly nézeteltérés alakulhatott ki. Baldoni elmondta Livelynek az instrukciókat, ám a színésznő láthatóan nem értett mindennel egyet, így felvázolta a saját ötletét, ami láthatóan nem tetszett a rendezőnek. Mindketten feszültnek és idegesnek tűntek. 

@mickmicknyc Replying to @Zi Bc ‘It Ends With Us’ Movie Set Blake Lively & Justin Baldoni🥰 #itendswithus #blakelively #justinbaldoni #nj #movie #movieset #fyp #foryou #filming ♬ Funny - Gold-Tiger

Akkor durvult el igazán a helyzet, miután a vágószobába került a felvett filmanyag. A bennfentesek szerint kétféle verzió készült, az egyik a rendezőé, a másik Livelyé volt. A tesztközönségnek Baldoni verziója tetszett inkább, míg a színésznő változatát eléggé lehúzták. Mindennek ellenére a mozikba mégis Lively változata került.

- Blake gyakorlatilag átvette a filmet, és összebarátkozott a szerzővel, Colleen Hooverrel, hogy az ő verziója győzzön. Baldoni és Blake utálják egymást - fogalmazta az informátor.

profimedia-0898136066
Fotó: Profimedia

Lively férje, Ryan Reynolds is belefolyt a kreatív folyamatokba. Az egyik jelenetet is az ő segítségével kreálta meg. Némi pénzt fektettek be a filmbe, hogy így tudják az alkotói folyamatokat kontrollálni. Amikor a mozi forgalmazója, a Sony próbálta leállítani őket, Reynoldsék azzal fenyegetőztek, hogy kiszállnak a projektből, és visszaveszik a pénzüket, illetve Lively sem szerepel a filmben így. Ezután a könyv szerzője kiállt a színésznő mellett, végezetül a Sony is beadta a derekát.

GettyImages-2165636611
Fotó: Gotham / Getty Images Hungary

A film stábjának többi tagja is Baldoni ellen fordult, emiatt senki nem hajlandó a férfival együtt interjút adni.

A TikTokon egyre több felháborodott rajongó akadt ki a történtek miatt, úgy vélik, a film promotálását csak Baldoni veszi igazán komolyan. Az összes interjújában a családon belüli erőszak áldozatairól beszél, és arról, hogy a férfiak mit tanulhatnak ebből a történetből. Livelyról mindemellett mindig tisztelettel fogalmaz a nyilvánosság előtt, egy interjújában azonban utalt rá, hogy kreatív nézeteltéréseik lehettek, és bizony sokszor a színésznő akarta hordani a nadrágot. Amikor a könyv folytatásáról, az It Starts With Usról és annak lehetséges filmes adaptációjának rendezéséről kérdezték, meglepő választ adott.

- Úgy vélem, vannak erre alkalmasabb emberek. Szerintem Blake Lively felkészült arra, hogy rendezzen, ez a véleményem - idézte szavait a Variety

Blake Lively nem fotózkodott együtt Justin Baldonival a film New York-i premierjén.
Blake Lively nem fotózkodott együtt Justin Baldonival a film New York-i premierjén.
Fotó: Cindy Ord / Getty Images Hungary

A színésznőt azonban azért támadják, mert arra bátorítja a nőket, hogy vigyék el a barátnőjüket erre a filmre egy csajos este keretén belül, és öltözzenek virágos ruhába. Utóbbit azért kéri, mert a karakterének, Lily Bloomnak virágüzlete van. Sokak szerint úgy reklámozza a filmet, mintha ez egy romantikus komédia lenne. Több TikTok-videó is erre hívja fel a figyelmet.

@notquynhvanh not that i even plan on seeing the movie but like 😭 every bit of press ive seen from him is thoughtful and aware of the content of the book/movie and the other side is just like. ryan reynolds?? idk #itendswithus #justinbaldoni #blakelively #movie #book #booktok ♬ original sound - notquynhvanh

"Olyan, mintha két különböző filmről beszélnének!"

"Én is azt hittem, hogy ez egy romantikus komédia a reklámozás alapján" - olvashatóak a kommentek a TikTokon.

Arról is beszélt az interjúiban, hogy milyen különleges a karakterének az öltözködési stílusa a filmben, ám a könyv szerzője sosem részletezte igazán Lily Bloom öltözetét.

Olyan kritikát is kaptak, amelyek arról szóltak, hogy Lively és Reynolds szeretnék újra átélni a Barbie és az Oppenheimer sikerét, csak most a Deadpool harmadik részével és a Velünk véget ér című filmmel. Sabrina M. Grimaldi TikToker szerint ez azért lehetetlen küldetés, mivel a Barbie és az Oppenheimer körüli hype teljesen organikusan alakult ki, az alkotók beleszólása nélkül.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover- és ajánlóképek: Getty Images

Ezt is szeretjük