Ő Bette Midler egy szem lánya - Sophie-val ikrek is lehetnének
Bette Midler joggal büszke tehetséges gyermekére.
Bette Midler 1984-ben ment feleségül Martin von Haselberg képzőművészhez, mindössze hat héttel az első találkozásuk és megismerkedésük után. Egyetlen közös gyermekük, Sophie von Haselberg két évvel később, 1986-ban látta meg a napvilágot, akiből tehetséges színésznő lett.
Sophie a Yale Egyetemen tanult szociológiát és színészetet, emellett pedig dolgozott egy reklámügynökségnek is Kínában. Édesanyja hatására kezdte el érdekelni a színészet, elsőként pedig 2014-ben lépett színpadra.
Az áttörést karrierjében Woody Allennek köszönheti, aki szerepet adott neki a két évvel ezelőtt bemutatott Abszurd alak című komédiájában, és nagyon elismerősen nyilatkozott róla. Sophie-t emellett láthatjuk a Kártyavár című sorozat új évadában is, amiben Tanya Bensont kelti életre.
Ez a szépség Catherine Deneuve egyetlen lánya - Chiara így hasonlít édesanyjára
Nézegess képeket!
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















