Őszinte vallomás! Rákot diagnosztizáltak a közkedvelt énekesnőnél
Bár egyszer már legyőzte a rákot, most agresszívabban támadta meg a kór Bernie Nolan szervezetét.
Bernie Nolan egyszer már legyőzte a rákot, ám úgy tűnik, az erősebb volt, mint gondolta. Visszatért ugyanis a betegség, és az orvosok szerint már nincs mit tenni.
Az 52 éves énekesnő két évvel ezelőtt állt a nyilvánosság elé, amikor is bevallotta, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála. Bizakodóan nézett a jövőbe, úgy gondolta, hogy életerejével bizonyosan legyőzi a kórt.
Nem tudják megmenteni
Ám a Nolan zenekar frontembere most elárulta, nyáron az orvosok újra rákos elváltozásokat találtak nála, és most már gyógyíthatatlan a betegség.
- Folyamatosan gyógyszert szedek, ami kordában tudja tartani a betegséget, az orvosaim viszont azt mondták, semmi esélyem a gyógyulásra. Ugyanakkor a kezelésekkel még akár 12 évig is élhetek - addig pedig bármilyen új gyógymódot kifejleszthetnek. Nem fogok ülni, és várni a halált - mondta el egy televíziós show-ban.
Az énekesnő először 2010-ben talált egy csomót a mellében. A biopszia kimutatta, hogy rosszindulatú daganata van, ezért eltávolították a mellét.
Azt hitte, legyőzte a rákot
Akkor úgy tűnt, teljes mértékben sikerült eltávolítani a daganatot, csakhogy a Chicago című musical turnéja közben ismét gyanús göböt tapintott ki azon az oldalon, ahonnan a mellét leoperálták. Azonnal mintát vettek, az énekesnő pedig bizakodott, hogy nincs semmi gond.
- Amikor a nővér hívott, már tudtam, hogy nagy a baj. Visszatért a daganat, és áttéteket is képezett az agyamon, a tüdőmön, a májamon és a csontjaimban. Ez már gyógyíthatatlan - nyilatkozta elcsukló hangon.
Az énekesnő 13 éves lánya, Erin miatt titkolta idáig a hírt, azt mondta, érte erősnek kell lennie. Nem adhatja át magát az elkeseredésnek, harcolnia kell, és kiélvezni az utolsó boldog éveket.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Bernie Nolan mindkét nővérénél ugyanilyen agresszív fajtájú rákot diagnosztizáltak, ám egyikük sem adta fel a reményt. Az énekesnő betegsége ellenére december végéig folytatja a turnéját a Chicago musicallel, sőt, már jövőre is tervezik a fellépéseit.















