„Az fáj, hogy nem láthatom felnőni a lányom” - Elhunyt a népszerű énekesnő

Rákban elhunyt Bernie Nolan, aki 13 éves lányát hagyta hátra.

Három év gyötrelmes küzdelem után legyőzte a rák Bernie Nolant, aki családja körében távozott az élők sorából.

Az 52 éves énekesnőnek orvosai március végén mondták, búcsúzzon el a szeretteitől, mert már csak rövid ideig lehet velük.

Legyőzte a rák

- Bernie csütörtökön örökre elszenderült. Az egész családja mélységesen megrendült, hiszen egy csodálatos édesanyát, lenyűgöző feleséget és szerető testvért veszítettek el. Bernie pótolhatatlan és távozásával hatalmas űrt hagyott maga után. A család kéri a rajongókat és a média munkatársait, hogy legyenek tekintettel a gyászukra - mondta el Nolan szóvivője.

Bernie Nolan már 2010 óta küzdött a rákkal, akkor mellrákot diagnosztizáltak nála, kemoterápiás kezelést kapott. Akkor úgy tűnt, győzedelmeskedni tudott a kór felett, ám tavaly nyáron az orvosai újabb elváltozásokat találtak a szervezetében, a rák áttétet képzett a májában, a tüdejében, az agyában és a csontjaiban is.

Akkor még bizakodóan nézett a jövőbe, ugyanis a gyógyszeres kezeléssel még akár 12 évet is élhetett volna. Orvosai március végén azonban közölték vele a legrosszabbat: már csak hetei, maximum pár hónapja van hátra. A Nolans együttes egykori tagja úgy döntött, egy hospice-házba vonul, ám élete utolsó napjaira mégis hazaköltözött.

Minden nap egy ajándék

Férjével, Steve Doneathy-val hosszasan beszélgettek a haláláról, Nolan pontos utasításokat adott a temetésével kapcsolatban is, milyen zenét szeretne, ki olvasson fel és mit a szertartás alatt, valamint azt is, hogy elsőszülött lánya mellé tegyék földi maradványait.

- A legrosszabb az volt, amikor el kellett mondanunk Erinnek, a 13 éves lányunknak. Leültünk az ágya szélére, és azt mondtuk, nagyon rossz hírünk van. Akkor Erin az anyjára nézett, és azt kérdezte: anya, meg fogsz halni? Nem volt erőnk igent mondani, csak bólintottunk. Bernie azt mondta, az fáj neki a legjobban, hogy nem láthatja, milyen csodálatos nővé is válik majd a lányunk - mesélte a férfi.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Miután hazatért, bakancslistát írt, mi az, amit még szeretne halála előtt véghezvinni, többek között szeretett volna elutazni Velencébe és New Yorkba. A rák azonban olyan agresszíven támadta a szervezetét, hogy erre nem kerülhetett sor. Halála előtt egy könyv megírásába is belekezdett, mert nem akarta, hogy pusztán a betegsége miatt emlékezzenek rá. Úgy vélte, a rák csak egy állomás volt, az élete útja azonban nem csak ennyiből állt.

- Minden napot úgy kell felfogni, mint egy új kezdetet. Ajándék arra, hogy kiteljesítsem magam. Reggel felébredve mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy akkor most mi legyen a következő lépés? Nem ülhetek egész nap azon gondolkodva, hogy mennyire is rossz az életem és hogy jaj, Istenem, meg fogok halni. Igen, ennél rosszabb úgy sem történhet velem, mitől kellene hát félnem? - írta.

Halálhíre után alig pár perccel már megindultak a részvétnyilvánítások. Számos híresség is írt, hogy Nolannél kedvesebb és szerethetőbb embert nem ismertek eddig.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük