Elhunyt a Starsky és Hutch sztárja, Bernie Hamilton
A hetvenes évekbeli sorozat hozta meg a színész számára a várva várt sikert.
December 30-án a Los Angeles-i Cedars-Sinai Medical Centerben, nyolcvan éves korában, szívelégtelenségben elhunyt Bernie Hamilton. A régóta betegeskedő színészt ma, 2009. január 8-án helyezik örök nyugalomba.
Igazán kalandos életet tudhatott maga mögött Hamilton, aki már gyerekként eldöntötte, maga mögött hagyja a szegénységet, és színészkedni kezd.
Ennek érdekében beiratkozott az Oakland-i szakközépiskolába, ahol többek között megismerkedett a színészet alapjaival is.
22 évesen játszott először filmen: az 1950-es The Jackie Robinson Storyban egy baseballjátékost alakított. Ezután sorra jöttek a kisebb-nagyobb szerepek, némelyekben remek karakterformáló képességét is megmutathatta.
Ilyen volt a Bunuel rendezésében készült A fiatal lány, melyben egy fehér lány erőszakkal vádolta meg az általa játszott dzsessz-zenészt.
Zsaruból producer
Négy évvel később újra ráfigyelt a mozivilág. Az ekkor forgatott One Potato, Two Potato című dráma egy olyan szerelem történetét tárja a nézők elé, ahol a fekete fiú fehér lányt vesz feleségül. Bár nem tartozott a nagy költségvetésű alkotások közé, mégis hatalmas felháborodást váltott ki a történet, hiszen a bemutatás évében még 14 államban tilos volt a feketéknek fehérekkel házasodni. Mindösszesen több, mint húsz alkotás fűződik a nevéhez, mégis leginkább Dobey kapitány révén emlékeznek rá a nézők.
A hetvenes évek sikersorozatában, a Starsky és Hutch-ban általa kelt ugyanis életre a nem mindennapi zsarupáros kissé idegbajos főnöke. Az ABC-csatorna 1975-79 között forgatott szériája közkedveltté tette, ám annak befejezése után hamarosan felhagyott a filmezéssel.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.