Közel a 60-hoz is piszkosul szexi Iris Berben
Iris Berbent a magyar közönség leginkább a kilencvenes évekbeli Guldenburgok öröksége című sorozat kapcsán ismeri.
Iris Berbenre bizonyára sokan emlékeznek, akik a kilencvenes években végigkövették a Guldenburg és Baalbeck család ádáz sörharcát a Guldenburgok öröksége című német sorozat jóvoltából.
A szépséges színésznő 17 éves korában került először kapcsolatba a színjátszással, és most, negyven év múltán még mindig a foglalkoztatott sztárok közé tartozik.
Szeretik és gyűlölik
Berben időközben szinte intézménnyé nőtte ki magát hazájában, így aztán az ország egyik fele szereti, míg a másik ki nem állhatja – ahogy az egy szavazásból kiderült. A keletnémetek szerint ugyanis ő a második legkedveltebb színésznő, a nyugatnémeteknél viszont ugyanilyen dobogós helyen szerepel a Sztárok, akiket már nem akarunk látni-listán.
A szépséget mindez nem nagyon érdekli, teszi azt, amit szerinte kell: ha kell, tüntetésen vesz részt, ha akar, filmekben játszik és nem mellesleg Izrael és a zsidók sorsának lelkes követője, emellett pedig a német AIDS-alapítvány kuratóriumi tagja.
Bár az újságíróktól kissé ódzkodik, mondván, állandóan kiforgatják a szavait, egy alkalommal a Bunténak mesélt halálfélelméről.
- Legszívesebben örökké élnék, és ezért végtelenül félek az elmúlástól. Nem hiszek az újjászületésben, szerintem a halállal véget ér minden – vallotta az 59 éves színésznő.
Még mindig aktív
Állítása szerint azért nem tud hinni, mert minél idősebb lett, annál több kérdés fogalmazódott meg benne a vallással kapcsolatban, amikre azonban nem kapott választ. Ráadásul egyáltalán nem tartja üdvösnek, hogy a vallás nevében oly sok kegyetlenséget követnek el világszerte.
Azt azonban elismeri, a hit sok embernek adhat erőt, hogy a megpróbáltatásokat könnyebben elviseljék, és ez kétségkívül irigylésre méltó.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az egykori Playboy- és Penthouse-modellnek egyébként van egy 38 éves fia is: Oliver Berben az egyik legsikeresebb német producerek egyikévé küzdötte fel magát.