"Melegnek lenni még mindig nehéz Hollywoodban" A Sherlock sztárja elmondta véleményét

Benedict Cumberbatch nyilatkozott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Benedict Cumberbatch legújabb filmjében, az Imitation Game-ben Alan Turing matematikust formálja meg, aki kódtörőként dolgozott a második világháborúban. Bár szakterületén zseninek számított, és a számítógépes technológia elméleti atyjának tartják, a tudós a saját neméhez vonzódott - ezt viszont büntették az ötvenes évek Angliájában.

Éppen emiatt, miután kiderült, hogy egy fiatal manchesteri férfival viszonyt kezdett, a rendőrség letartóztatta 1952-ben, és a brit hatóságok kémiai kasztrációra ítélték. Turing két évvel ezt követően öngyilkosságot követett el.

Bocsánatot kért tőle az állam

2009-ben, egy erőteljes internetes kampány utózöngéjeként Gordon Brown brit miniszterelnök nyilvánosan bocsánatot kért a brit kormány nevében, hogy olyan "felháborító módon bántak vele". 2013 karácsonyán pedig II. Erzsébet is megtette ugyanezt a palota részéről.

Pontosan a homoszexualitás és annak felvállalása kapcsán kérdezte az Out magazin a főszereplő színészt, aki nem rejtette véka alá véleményét, előrebocsátva, hogy akár az élete árán is harcolna azért, hogy bárki bárhol és bármikor felvállalhassa nemi orientációját.

- Még manapság is fejeznek le embereket a szexuális vonzódásuk vagy a vallásuk miatt. Ez borzasztó - könyörgöm, lefejezés? Milyen középkori módszer ez! Az biztos, hogy ha nekem szegeznék a választási lehetőséget, hogy vagy azt vallom, amit ők, vagy megölnek, akkor harcolok, harcolok a végsőkig - nyilatkozta.

Nem könnyű melegnek lenni manapság sem

Azt is hozzátette, eleve azzal, hogy az ember egyre idősödik, kialakul a saját elképzelése arról, mi a helyes és mi a helytelen, nem lehet ugyanazt a nézetet rákényszeríteni mindenkire.

Cumberbatch felháborodva fejtette ki azt is, nem érdekli, hogy az állam bocsánatot kért az akkori bánásmódért, szerinte itt megbocsátani csakis az érintett, Alan Turing tudott volna, de ő már 60 éve halott, pontosan azért, mert megölték.

Az interjú során a 38 éves sztár elismerte, szerinte a homoszexualitás még mindig óriási probléma Hollywoodban azok számára, akik vállaltan meleg színészként próbálnak főszerephez jutni.

Szupersztárok, akik felvállalták másságukat

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Melegnek lenni még mindig nehéz Hollywoodban. Mindannyian ismerünk olyan színészeket, akik melegek, de vagy nem akarnak beszélni róla, vagy soha nem említik, vagy egyenesen tagadják. Nem is igazán tudom elképzelni, hogy ők ezt magukban hogyan kezelik. Bár az emberi jogi és a melegmozgalmaknak sokat köszönhetünk az elmúlt 40 év során kifejtett munkájuk kapcsán, nagyon sok feladat vár még rájuk ezen a területen - mondta.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a film mikor kerül a magyar mozikba. A hobbit - Az öt sereg csatáját viszont a tervek szerint decemberben bemutatják hazánkban is.

Ezt is szeretjük