Az Agymenők Pennyje helyett először ezt a színésznőt akarták a sorozatba: emiatt gyűlölte a tesztközönség
Ma már nem tudnánk elképzelni az Agymenőket Penny nélkül, pedig eredetileg képbe sem került.

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb sitcomsorozata volt az Agymenők, ami hiába ért véget 2019-ben, a mai napig képernyőn van.
Az Agymenők Pennyje
A tudományt, az emberi kapcsolatokat és a személyiségfejlődéseket humorral megfűszerező sorozat világszintű népszerűséget hozott a szereplőknek.

A sorból azonban kitűnt az Agymenők szőke cicababája, Penny, aki nem tudós, hanem egy átlagos lány, aki sok évadon át keresi az útját, mivel a hőn áhított színészi pályája csak nem akar elindulni.
Ma már el sem tudnánk képzelni Penny nélkül a sorozatot, pedig létezett egy olyan forgatókönyv, amelyben ő nem is szerepelt.
Jóval azelőtt, hogy Kaley Cuocót (Pennyt) 2007-ben kiválasztották volna, a sorozat készítői Amanda Walsht választották, aki egy Katie nevű, utcai kemény nőt, sebezhető belsővel alakított volna.
A 43 éves kanadai színésznő szerencsétlenségére, a tesztközönség utálta, amikor levetítették az ő karakterével készült első pilotot. A nézők úgy érzékelték, hogy mérgező a jelenléte. Egy korábbi interjúban az Entertainment Weeklynek a társalkotó, Bill Prady úgy fogalmazott Katie-ről, hogy bizonyos értelemben veszélyes, és nem túl kedves volt a srácokkal. De azt nagyon jól esett látniuk, hogy a nézők máris Leonard és Sheldon védelmére keltek.
Ez volt az oka annak, hogy a készítőknek új színésznőt kellett keresniük.
A The Official Big Bang Theory Podcastben az Agymenők másik társalkotója, Chuck Lorre egyébként elárulta, nagyon sajnálja, hogyan ábrázolták először Pennyt.
– Eleinte nagyon klisét csináltunk, tudod, ostoba szőke, aki hülyeségeket mond. Egy klisés karakter, igaz? És lemaradtunk róla. Nem voltunk annak rögtön a tudatában, hogy amit ebbe a sorozatba, a többi karakterbe hozott, az egy olyan intelligencia volt, amely idegen volt számukra. Olyan intelligencia, ami az emberekről, a kapcsolatokról és a családról szólt – mondta Lorre.
A showrunner hozzátette, Penny úgy épült be a sorozat tudósai közé, hogy emberséget hozott nekik, ami addig hiányzott belőlük. Eltartott egy ideig, amíg erre a felfedezésükre rájöttek.
Kit alakított Jim Parsons az Agymenőkben? Vérbeli rajongó vagy, ha mind a 10 kérdésre tudod a választ!
Teszteld magad 10 kérdéses Agymenők-kvízünkben!
ElolvasomCover-fotó: Profimédia

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció