Ashton Kutchert így megviselte a válás - Egy hétig enni sem volt hajlandó
Először beszélt arról, hogy vészelte át ezt a nehéz időszakot.
Ashton Kutcher és Demi Moore házasságában nem sokan hittek: úgy vélték, hogy a köztük lévő 15 év túl soknak bizonyul majd, és a szívtipró színész nem sokáig bírja egy nála jóval idősebb nő mellett.
Így heverte ki a válásukat
A szakításuk pontos okára azóta sem derült fény, sokak szerint Kutcher félrelépései vezettek a váláshoz, de egy biztos: nyolc év házasság után 2013-ban beadták a válókeresetet. A színész most először, az Armchair Expert című podcastben beszélt arról, hogy viselte, hogy a házasságuk hivatalosan is véget ért:
- Amint aláírtuk a papírokat, felmentem a hegyekbe, és eltöltöttem ott egy hetet, egy kis faházban. Nem ettem, nem ittam alkoholt, vízen és teán éltem egy hétig. Nem volt nálam sem számítógép, sem telefon, nem kapcsoltam be a tévét sem, csak egy füzetet és egy tollat vittem magammal.
Leveleket írtam az exeimnek. Leírtam, hogy hol rontottam el, mi miatt érzek bűntudatot, mi miatt haragszom még rájuk, ilyesmik. Elvarrtam minden szálat. El is küldtem nekik a leveleket. Olyan volt, mint egy szellemi megtisztulás, úgy éreztem, hogy tiszta lappal kell indítanom - mesélte a műsorban.
Azóta szerencsére Ashtonra és Demire is rátalált a boldogság - a Sztriptíz színésznőjére Sean Friday oldalán, akivel már öt éve randevúznak, Ashton pedig természetesen kolléganője, Mila Kunis mellett lett teljes, akivel már két közös gyereket is nevelnek.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció