Arnold Schwarzenegger így vallotta be feleségének, hogy fia lett a titkos viszonyából: dokumentumfilmjében mondta el
Arnold Schwarzenegger kendőzetlenül őszinte a Netflixen debütáló dokumentumfilm-sorozatában.
Arnold címmel érkezik e hét szerdán egy újabb dokumentumfilm-sorozat a Netflixre, amely Arnold Schwarzenegger életét mutatja be.
A Terminátor sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt az életéről, és még a számára kellemetlen témákat sem hagyta ki az alkotásból, amelyből már a Daily Mail újságírója is szemlézett.
Arnold Schwarzenegger életéről dokumentumfilm jelenik meg a Netflixen
Legnagyobb botránya az volt, amikor kiderült, hogy titkos viszonyt folytatott a házvezetőnőjükkel, Mildred Baenával, aki végül teherbe is esett tőle: Joseph Baena 1997-ben született meg, a sors fintora, hogy Schwarzenegger akkori felesége, Maria Shriver is ugyanebben az esztendőben szülte meg negyedik gyereküket, Christophert.
A 75 éves sztár a dokumentumfilmben visszaemlékezett arra a pillanatra, amikor bevallotta Mariának, hogy Joseph tényleg az ő fia. 2011-ben történt, ekkor már párterápiára jártak. Valószínűleg a nő sejtette ekkor már, hogy Schwarzenegger hűtlen volt hozzá.
- A mai napon Maria nagyon konkrét kérdésre akar választ kapni. Tudni akarja, hogy te vagy Joseph apja - mondta a terapeuta az akciósztárnak.
- Úgy éreztem, hogy abban a pillanatban megállt a szívem, és ekkor megmondtam az igazat: "Igen, Maria, Joseph az én fiam." Nyilvánvalóan összetört ennek hallatán - emlékezett vissza a fájdalmas és nehéz pillanatra.
Bevallotta azt is, hogy eleinte Mildreddel úgy gondolták, Joseph a szerető férjétől, Rogeriótól van, így továbbra is ott dolgozott a családnál.
- Az elején én sem tudtam, de ahogy egyre idősebb lett, annál inkább tisztává vált számomra, hogy ő az én fiam. Akkor már csak az volt a kérdés, hogyan tudom ezt elhallgatni?
Maria Shriverrel, aki egyébként John F. Kennedy unokahúga, 1977 augusztusában, egy teniszmeccsen találkoztak. 1985-ben jegyezték el egymást, majd a következő évben összeházasodtak a Kennedy család massachusettsi otthonában. Schwarzenegger a világ legszerencsésebb férfijának gondolta akkor magát. Házasságuk alatt négy gyerekük lett: Katherine 33, Christina 31, Patrick 29, Christopher 25 éves.
Ami az affért illeti, tisztában van vele, hogy ez volt élete legnagyobb hibája.
- Bőven elég fájdalmat okoztam a családomnak, amiért elb*sztam. Mindenkinek szenvednie kellett, Mariának, a gyerekeknek, Josephnek, az anyukájának, tényleg mindenkinek. Életem hátralévő részében ezzel kell együtt élnem.
Tudja azt is, hogy az emberek nemcsak a sikereire, hanem a kudarcaira is emlékezni fognak. Ez a hibája egy teljesen más dimenziót ért el szerinte. Bár Mariával tönkrement a házassága, annak viszont nagyon örül, hogy a gyerekeiket továbbra is békében tudta vele nevelni.
Az Arnold június 7-től lesz elérhető a Netflixen.
Mi a helyzet Edward Furlonggal?
Edward Furlong évekig küzdött alkohol- és drogfüggőséggel.
A Terminátor imádott gyereksztárja volt: friss fotókon a 45 éves Edward Furlong
Edward Furlong évekig küzdött alkohol- és drogfüggőséggel.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images