
Nagyon megcsúfult az ABBA egykori bombázója
Anni-Frid Lyngstad, a legendás ABBA együttes egykor barna szépsége szőke hajra váltott, ráadásul agyonszabatta arcát.

A svéd ABBA valószínűleg azon kevés popcsapatok közé tartozik, amelyekre még évtizedekkel később is emlékezni fognak az emberek. Mint ahogy manapság sem szükséges a huszonéveseknek bemutatni a zenéjüket, ismerik maguktól is - holott már születésük előtt, még a nyolcvanas évek elején feloszlottak.
Ennek ellenére csak a legelvetemültebb rajongók képesek nyelvgabalyodás nélkül kimondani a tagok, köztük az egyedüli norvég származású Anni-Frid Lyngstad nevét. Szerencsére annak idején nem is volt szükség a memorizálásra, hiszen a női tagokat hajszínük, a férfiakat pedig arcszőrzetük alapján könnyedén meg lehetett különböztetni.
A tagok öregszenek, de a zene örök
Ám manapság nem ilyen könnyű az ügy: a férfiak, Benny és Björn már mindketten szakállasak. A legfrissebb fotók alapján az is látható, hogy Agnetha mellett az egykor vörösesbarna fürtökkel büszkélkedő Anni-Frid, azaz Frida szintén - valljuk be, a számára meglehetősen előnytelen - világosszőkére festette haját.
De ami még kiábrándítóbb, hogy időközben láthatólag nem egy alkalommal feküdt kés alá, így 64 éves korára bizony egyáltalán nem hasonlít korábbi bombázó önmagára. Akárhogy is, a rajongók feltehetően örökre azt a bizonyos fiatalkori képet őrzik magukban róla, amikor még kacér fenékrázások közepette énekelte a Waterloo-t.
Kiállítás az ABBA-nak
Akinek pedig megkoptak már kissé az emlékei, az se csüggedjen, hiszen január 27-én, azaz éppen ma nyílik a londoni Earls Courtban az ABBA World interaktív kiállítás, mely 25 teremben mutatja be a világhírű svéd banda történetét az 1972-es alakulástól az 1983-as feloszlásig. A látogatók nemcsak a tagok által felajánlott emléktárgyakat és kosztümöket csodálhatják meg, de egyebek közt a dalfelvételek elkészítésének helyet adó Polar stúdió mását is. Emellett rengeteg fotó, interjúrészlet, hang- és vizuális varázslatok várják az ABBA rajongóit.
Az 1945-ös születésű Anni-Frid egyébként, csakúgy, mint Agnetha, szólókarrierbe kezdett az együttes feloszlása után, de közel sem aratott akkora sikert, mint a bandában. Az utóbbi évekig zenélt, 2005-ben, hatvanadik születésnapjára egy díszdobozos kiadványban újra piacra dobták albumai válogatását.
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft