Alig vált el, de máris új pasija van - A színésznő az egyik kollégájával randizik
Anna Faris a forgatáson gabalyodott össze új kedvesével.
Chris Pratt és Anna Faris augusztus 7-én jelentették be, hogy habár jó ideje próbáltak dolgozni a házasságukon, végül mégis a válás mellett döntöttek.
Anna Faris már továbblépett
Sokan a színészt hibáztatták - sőt, még azzal is megvádolták, hogy a kolléganőjével, Jennifer Lawrence-szel való viszonya miatt vetett véget a házasságának -, azonban Chris azóta is egyedül van, Anna viszont szeptember óta randizik az egyik kollégájával, az operatőr Michael Barrettel.
A páros az Átejtve című film forgatásán ismerkedett meg egymással - a 2018-ban mozikba kerülő film egyébként az 1987-es A vasmacska kölykei című vígjáték remake-je -, melyben Anna kapta meg a főszerepet, Michael pedig természetesen operatőrként dolgozik a színfalak mögött.
Tegnap a sztárok egyik legnépszerűbb randihelyszínén, a Nobu étteremben látták őket együtt, de szeptember közepén - alig néhány héttel a válása után - már egy vurstliban is együtt mulattak, ahová a színésznő fiát, a kis Jacket is magukkal vitték.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
















