Gondoltad volna? Szívtipró filmessel jár Jennifer Aniston

Jennifer Aniston egy technikussal jött össze, aki már több kolléganője fejét is elcsavarta.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Jóbarátok sztárja 2005-ben vált el Hollywood szívtiprójától, Brad Pittől, aki Angelina Jolie kedvéért hagyta el őt, és azóta sem talál megfelelő partnert magának.

Az Utazó című filmet tavaly kezdték forgatni Aaron Eckharttal, és az első pletykák szerint a két főszereplő alaposan össze is melegedett a közös munka alatt.

Az Eckhart-Aniston románcból nem lett semmi, de az egyik technikusba úgy tűnik, alaposan belehabarodott a színésznő: egyre többet látják együtt Brian Bourmával.

A férfi a film egyik technikusa, és a díszletek, illetve a világítás mozgatásáért felelős szakember már korábban is próbálta randira hívni a filmsztárt.

- Nagyon népszerű a nők körében, és igen jóképűnek tartják. Az Utazó forgatásán szerettek egymásba, ahol a férfi a világítóberendezések elhelyezését irányítja.

Brian egyébként korábban már több színésznővel is randizott, tehát nem újdonság számára egy kapcsolat egy nagy hollywoodi sztárral – mondta egyik kollégájuk a film stábjából.

Csak a távkapcsolat marad nekik

A románc nehezen alakul, hiszen Jennifer épp most döntötte el, hogy Miamiba költözik arra az időre, míg a Marley és én című filmet forgatják Owen Wilsonnal. A távolság ellenére Brian kitartóan látogatja a színésznőt és nem retten vissza sem az időtől, sem az energiától, amit arra kell szánnia, hogy Anistont láthassa.

A sztárvilág legbotrányosabb villantásai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Mindez nagyon imponál Jennifernek és igazán boldognak tűnnek egymás társaságában, így aztán a közeli barátok már elkezdtek reménykedni, hogy a színésznő végre révbe ér. A távkapcsolat mindenesetre működőképesnek tűnik és kielégíti mindkettejüket.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Jennifer nagyon boldog mostanában, és úgy érzi, hogy végre megint egyenesbe kerül az élete. Nagyon reméli, hogy a távkapcsolat is működőképes lesz, hiszen Miamiba kellett költöznie a munka miatt a következő néhány hónapra – mondta a szép színésznő egy barátja.

Ezt is szeretjük