Angelina Jolie két kamasz lányával pózolt együtt - Friss fotón Zahara és Vivienne
Angelina Jolie a Cirque du Soleil új turnéján vett részt két lányával.
Angelina Jolie hat gyermek büszke édesanyja. Legidősebb fia, a 18 esztendős Maddox már kirepült a családi fészekből, és az egyetemista éveit éli, a többiek, a 16 éves Pax, a 15 éves Zahara, a 13 éves Shiloh és a 11 éves ikrek, Vivienne és Knox még a színésznővel élnek egy fedél alatt.
Gyermekei néha elkísérik őt a filmpremierekre, illetve az is előfordul, hogy valamelyik lesifotósnak sikerül őket együtt lekapni. Azonban Jolie gyermekei még sincsenek folyamatosan a középpontban.
Angelina Jolie két kamasz lányával mutatkozott
Eddig 2020-ban Angelina Jolie sem mutatkozott a vörös szőnyegen, azonban a Cirque du Soleil új turnéján részt vett Zaharával és Vivienne-nel. Az előadás után az artistákat is meglepték hármasban, így természetesen a közös csoportkép sem maradhatott el. A 44 éves sztár és lányai is szívesen pózoltak a legendás cirkuszi társulattal.
A fotót Andrey Kislitsin, a társulat egyik oszlopos tagja posztolta Instagram-oldalára. Számtalan kommentelő írta neki, mennyire szerencsés, hogy találkozhatott a hollywoodi csillaggal. Többen dicsérték, hogy Jolie mennyire elegánsan festett a csoportképen.
Bár az év első negyedében nem hallhattak sokat a rajongók Angelina Jolie-ról, csak ebben az évben négy olyan filmje jelenik meg, amiben ő játssza a főszerepet, így várhatóan hamarosan visszatér a vörös szőnyegre is.
A Come Away című drámáját a Sundance-en már bemutatták január végén, augusztusban jön a The One and Only Ivan animációs film, amiben szinkronizál. Az ősz kifejezetten mozgalmas lesz, mivel októberben a Those Who Wish Me Dead című thriller, novemberben pedig az Örökkévalók című Marvel-film érkezik a mozikba. Várhatóan az előbb felsorolt alkotások premierein a színésznő is részt vesz.
Brad Pitt így megváltozott a szerelmeiért
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy alakult át Brad Pitt barátnői kedvéért.
Döbbenetes képek Brad Pittről - A sztár így megváltoztatta a külsejét szerelmei miatt
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció